Veled vagyunk

Minek a sofőr, ha a rutinfeladatokat megbízhatóbban látja el a gép?

2017. november 13. - Magyar Szakszervezet

onvezeto-kamion.jpgSofőr nélküli kamion, önvezető taxi, magától közlekedő vonat? Mindez nem is annyira fikció. Olyannyira nem, hogy a 4-es metrón már most sincs kocsivezető. A Magyar Szakszervezeti Szövetség közlekedési tagozatának konferenciáján kiderült, hogy ebben az ágazatban is elég sok feladatot vehetnek át az emberektől a gépek.

Kínában már 36 méter hosszú, vezető nélküli buszokkal kísérleteznek – de minibuszok Európában már üzemszerűen is közlekednek –, 2030-ra pedig a taxik 95 százaléka önvezető lehet – vázolta fel a jövőképet Sabine Trier, az Európai Közlekedési Dolgozók Szövetsége (ETF) főtitkárhelyettese. E témában a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) közlekedési tagozata Digitalizáció a munka világában – félelmek, aggodalmak címmel rendezett november első hetében konferenciát a Friedrich Ebert Alapítvány és a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) budapesti regionális irodája közreműködésével.

Az EU keretén belül indított Shift2Rail program az intelligens és fenntartható növekedést segíti elő kifejezetten a vasúti ágazaton belül. Trier elmondta, erre kilencszázmillió euró áll rendelkezésre. A cél pedig a vasúti közlekedés költségeinek radikális csökkentése, a szállítási kapacitás bővítése, valamint a menetrendszerűséget javítása, s mindezt egyértelműen az automatizáció révén kívánják elérni.

Az érdekvédő előadásából kitűnt: a pesszimista előrejelzések szerint a közlekedési munkahelyek negyven-ötven, az optimistább jóslások alapján nyolc-tíz százaléka tűnik veszélyeztetettnek az elkövetkező tíz-húsz esztendőben. Ez utóbbi talán kezelhetően tűnik, de érdemes figyelni arra, hogy a megszűnő munkahelyek az alacsony képzettségűeket és az idősebb munkavállalókat érinthetik leginkább, ami az átképzés lehetősége kapcsán igen nagy kihívást jelenthet.

Varga Júlia, Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Közgazdaság-tudományi Intézet főmunkatársa előadásából viszont az derült ki, hogy az oktatási rendszer átalakításának következményeként a képzés színvonala csökkent. Különben ő is azt hangsúlyozta, hogy a számítógépek jobban, gyorsabban és olcsóbban végzik el a rutinfeladatokat, ugyanakkor a munkaerőpiacon nő a kereslet a jó problémamegoldó készséggel rendelkező és az új információk feldolgozására képes emberek iránt.

Nálunk viszont éppen a kreatív gondolkodás képességének fejlesztése ellen hat, hogy Németországban kilenc vagy tíz év az alsó és alsó középfokú oktatásban eltöltött idő, ami nálunk csak nyolc év. A közismereti képzés óraszáma a németeknél 7100-7900, míg Magyarországon 5700 óra.

Dániában a diákok átlagosan 13 iskolai osztályt végeznek, nálunk ez 11,1 év. A dán diákok hét, a magyarok 37 százalékának olvasási képessége elégtelen, a súlyos szövegértési problémák kapcsán pedig ugyanez az arány hat, illetve 35 százalék. A dán diákok 65 százaléka beszél angolul, itthon ez nem éri el az egy százalékot. S ha még hozzávesszük, hogy Magyarországon a szakközépiskolára keresztelt szakiskolákban a közismereti tárgyak óraszáma 832-ről 676-ra, a korábbi szakközépiskolák helyébe lépő szakgimnáziumokban 2754-ről 2390-re csökkent, még inkább egyértelmű, hogy a diákok nem lesznek alkalmasak megfelelni az átalakuló munkaerőpiac támasztotta követelményeknek.

Pedig valószínűleg drámai változásokra kell felkészülni. Dér Péter a Volvo Hungária Kft. kereskedelmi igazgatója bemutatta a cég saját fejlesztéseit: a bányában önmagát vezető dömpert, a parkoló autók között automata módban manőverez kukásautót, s a cukornád betakarításához használt teherkocsit, ami ugyancsak magától kerülgeti az akadályokat.

Ennél bátrabb próbálkozás is van azonban: automatizált kamionokat tesztelt a Volvo nem túl régen az M1-es autópályán. Három teherautó ment egymás mögött, s az elsőt a másik kettő „magától” követte. Ült persze a biztonság kedvéért azokban is vezető, de nem kellett közbeavatkozniuk, mert a rendszer hibátlanul tette a dolgát. Dér Péter sem vitatja azonban, hogy ez azért még nem a holnap megoldása.

Az viszont már a jelen, hogy kötöttpályás járművek vezető nélkül közlekednek. Ilyen például a budapesti 4-es metró is, amelynek a szerelvényein nincs kocsivezető. Az sem utópia már, hogy a vonatokon sincs szükség mozdonyvezetőre, mert elég lehet, ha valaki – a kalauz vagy az állomási dolgozó – megnyom egy gombot, hogy indulhat a szerelvény. A többi a számítógép dolga. Van már ilyen a világban.

A tanácskozás előadói eddig nem mentek el, de Kiss Gábor, a MÁV főosztályvezetője elmondta, hogy a vasúttársaság is egyre több mindent bíz a számítógépekre. A legfontosabb céljak közé tartozik, hogy az adminisztratív munkát ne emberek végezzék. Ugyanakkor szeretnék elérni, hogy olyan hálózati szintű proaktív rendszert hozzanak létre, amely a pillanatnyi helyzet alapján képes az aktuális vonatforgalom irányítására.

A digitális forradalom következményei tehát szinte beláthatatlanok. Ha nem kell metróvezető, minek a mozdonyra ember? Ha lehet jegyet váltani egy automatánál, pénztárosra sincs szükség. Utas-tájékoztatás? Ezt aztán végképp megoldja a gép, s még az sem okoz gondot, hogy bemondja, mennyit késik a vonat. És akkor jöhet a többi csoda: automata villamos, egyelőre esetleg csak a saját sávján közlekedő önvezető busz, majd a forgalomban hibátlanul eligazodó bármilyen jármű, a kamiontól az automata taxiig bármi.

Kordás László MASZSZ-elnök a tanácskozáson a megnyitó beszédében jelezte: olyan konferenciasorozat egyik állomására került sor, amely ágazatonként kívánja megvizsgálni, hogy fel vagyunk-e készülve a digitalizáció jelentette kihívásokra. Álláspontja, hogy ezt a folyamatot a közös érdekekre figyelemmel kell kezelni, így a munkaadói oldalnak nemcsak az új technológiákba kellene befektetnie, hanem figyelemmel kell lennie az új ipari forradalom társadalomra gyakorolt hatásaira is. Tehát arra, hogy a megtermelt profit elosztása során minél kevesebben legyenek a vesztes oldalon.

(Fotó: nemzetkozi-szallitmanyozas.eu – önvezető kamionok)

A bejegyzés trackback címe:

https://veledvagyunk.blog.hu/api/trackback/id/tr4913259825

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szalay Miklós 2017.11.13. 23:35:51

Túl sok félnivalója szerintem nincs a sofőröknek, ugyanis önmagát vezető autó nem lesz, egyhamar legalábbis. Mégpedig azért nem, mert ez egy olyan bonyolult probléma, amire a számítógépek nem képesek. Távolról sem csak arról van szó ugyanis, hogy GPS-szel odataláljon valahova, vagy beparkoljon egy helyre: ezek viszonylag egyszerű dolgok. Gondoljatok viszont bele: az utakon millió egy dolog történhet, ott van a többi autó, a gyalogosok, a biciklisek, a kátyúk, az eltakart közlekedési táblák, az állatok, lehet ilyen idő, meg olyan, stb, stb... Ráadásul egy ilyen autónak atombiztosan kellene üzemelnie, mert életek múlnak minden hibán... (Illetve mert a sz*rt is kiperelik a gyártókból, ha az autója bajt csinál.)

A helyzet egyébként ahhoz hasonló, amikor a számítógéppel megcsinálták a helyesírás ellenőrzést, viszont odáig nem igazán tudnak eljutni, hogy a gép normálisan tudjon fordítani, esetleg stilisztikai problémákban tudjon segíteni. Miért? Azért mert ahhoz érteni is kell a szöveget. Ez tehát két meglehetősen különböző dolog: vannak egyszerű problémák, amelyekkel elbír a gép, meg a bonyolultak, melyekkel nem.

Illetve az is fontos, hogy a gépeknek nincs ún. mögöttes tudása, az embernek viszont van. Egy ember tudja, nagyjából mindenről, ami vezetés közben felbukkanhat, hogy micsoda, és kb. hogy fog viselkedni, akkor is, ha az szokatlan, például egy elefánt. (Merthogy szokatlan dolgok is történnek az utakon.) Egy gép csak azt, amit beleprogramoztak, mindent meg nem lehet beleprogramozni.

Olyasmit tudok elképzelni max, hogy mondjuk az autó végig tud menni magától az autópályán, az ugyanis egy viszonylag egyszerű és védett környezet. Plusz biztos kiesik még néhány hasznos, használható fejlesztés a kutatásból, de azt a célt, hogy az autó magától elvigyen egyik címről a másikra, nem fogják elérni. Hype ez, meglássátok.

Apropó, akit érdekel, annak itt egy írás a tudomány határairól:

egyvilag.hu/htmlki/029.shtml

Meg tudnám még ajánlani ezt is, a világ iparizáltságáról, mert önvezető ide vagy oda, azért azt nem vitatom, hogy a gépek folyamatosan szorítják ki az élőmunkát:

egyvilag.hu/htmlki/081.shtml

Alick 2017.11.13. 23:43:28

Már most is egész jók, de 1-2 évtized és elterjednek az önvezető autók. A vezetés közben elalvó sofőröknél csak jobbak lehetnek. :)

www.tesla.com/videos/autopilot-self-driving-hardware-neighborhood-long

AnnieC 2017.11.13. 23:55:35

@Szalay Miklós:

"Egy gép csak azt, amit beleprogramoztak, mindent meg nem lehet beleprogramozni.
Olyasmit tudok elképzelni max...."

Hogy ezt a "beleprogramozást" minden ilyen cikknél valakinek fel kell hoznia... Már rég nem csak ilyen elven működnek az ilyen rendszerek. Bár még bőven messze vannak a hibátlantól, de a fejlődés nem fog megállni csak azért mert egyesek nem tudják elképzelni...

Sokan nem tudták elképzelni a repülőt se. sőt teljesen biztosak voltak benne, hogy kizárt. Aztán a számítógépek fejlődése se egészen úgy alakult, ahogy eleinte el tudták képzelni. 1954-ben például így képzelték el az ezredforduló utáni otthoni számítógépet: www.ofoghlu.net/log/archives/HomeComputer.jpg

odamondó 2017.11.14. 00:00:41

@Szalay Miklós: te barlangban élsz? Évek óta létezik totál önvezető autó. A probléma per pillanat morális illetve jogi amiért még nincsenek nagy számban az utakon.

AnnieC 2017.11.14. 00:15:08

@odamondó: Tegyük hozzá, hogy azért minden körülmények között még nem működnek hibátlanul ezek az mostani önvezető rendszerek, de a hitetlenkedők kedvéért nem fogják leállítani a fejlesztéseket.
Lehet, hogy nem most egyből oldják meg a maradék technikai akadályokat, de ha nem történik valami, ami miatt teljesen megszakadnak az ezirányú kutatások, akkor kb. elkerülhetetlen, hogy egy idő után a gépek a megfelelő szoftverekkel olyan bonyolultságú problémákat boncolgassanak, amiket az ember fel se képes fogni.

Helyszíni zsemle 2017.11.14. 02:27:43

5 even belul elkeszul, a teljes erteku, barhol, barmilyen korulmenyek kozott kozlekedni tudo onvezeto auto. Es utanna meg par ev amig az tarsadalmak elfogadjak megszokjak azokat.

zenitó 2017.11.14. 02:39:52

@Helyszíni zsemle: Elkészülhet,de sok még az elvarratlan szál. Baleset esetén ki lesz a felelős? Kit fog mondjuk beperelni egy zebrán elütött gyalogos? Az autó gazdiját,vagy a gyártóját?

Sütemény1975 2017.11.14. 03:14:01

És mit kezd a fejlett technika az irányító által adott "Old meg valahogy!" utasítással?

Singerkém 2017.11.14. 06:30:53

@Helyszíni zsemle: Nekem egy német mérnök 2008-ban azt mondta, hogy 5 éven belül abszolút nem lesz szükség tolmácsra, mert a telefon/számítógép tökéletesen lefordít majd mindent. Azóta már kiszámláztam több millió forintot fordításra, és még mindig van munkám. Szerintem pedig a vezetés is tartalmaz olyan elemeket / helyzeteket, amiket egy számítógép nem fog megoldani a közeljövőben. Szóval szerintem olyan lesz, mint az elektromos autó: egyre nagyobb teret nyer, de azért még jó sokáig szükség lesz sofőrre / belső égésű motorra.

Exploiter 2017.11.14. 07:14:34

@Szalay Miklós:

Ez azért elég erős állítás ahhoz képest, hogy lényegében már létezik ilyen autó.

paveway 2017.11.14. 07:31:58

@Szalay Miklós: Szólhatnál a guglinak, hogy a Zero projektjük hülyeség, ilyesmit nem tudhat egy gép. Vagy a japán biztosítónak, ahol MI intézi az ügyeket. Vagy a légitársaságoknak, hogy a gépeik tk. nem is tudnak robotpilótával repülni. Látszólag te 10 évvel lemaradtál hírolvasásban.

rnz 2017.11.14. 08:48:04

Látom a vaskalapos, szemellenzős népek is gyorsan megtalálják az ilyen posztokat, hogy a már évtizedekkel ezelőtt is hülyeségnek számító dolgaikat benyögjék. Az meg van, hogy a repülésben 100+(!) éve használnak robotpilótát és kb. 80 éve már a le és felszállást IS elintézik.

@Sütemény1975: Ilyen utasítást(?) csak egy ostoba ember adhat, a gép a gépnek biztosan nem. Azért _irányító_. Egyébként sem központosított az ilyesfajta irányítás, hanem elosztott, de a fenti kérdés után ez már biztosan megugorhatatlan téma ahhoz, hogy legyen értelme kifejtenem.

@zenitó: Ezek is a szokásos nonszensz kérdések. Az autonóm járművekre úgy lehet tekinteni ilyen szempontból, mint mondjuk a tömegközlekedésre, vagyis csak utas vagy. Ha nem avatkozol közbe, akkor milyen felelősség terhelne? Egyértelmű, hogy a gyártó a hibás (esetleg a szerviz, ha már volt szervizben). Egyszerű, mint a faék, csak gondolkodni kell a kötözködés helyett. Azt már csak halkan jegyzem meg, hogy a büdös életben soha nem fog elütni egy önvezető autó senkit a _zebrán_. Már csak azok a röhejes kérdések hiányoznak, hogy adott helyzetben vajon hogy dönt a gép: Az ovis csoportot gázolja el, vagy sétáló kismamák csoportját.

@Szalay Miklós:
"Apropó, akit érdekel, annak itt egy írás a tudomány határairól:"
Már ez a mondat is vicc abban a világban, ahol elismert tudmány az _elméleti_ fizika, a link mögött pihenő zagyvaság meg ékes példája a tudás nélküli okoskodásnak. Egy vidéki kocsmában még biztosan hevesen bólogatnának a felolvasásakor, bár még ebben sem vagyok biztos.

Medgar 2017.11.14. 09:34:58

@rnz: A repülést és az autózást kár összevetni. A robotpilótának sokkal egyszerübb dolga és több nagyobb szabadsága van a manőverezésre repülés közben, le- és felszálláskor pedig erős földi támogatása bár ezt még az emberek oldják meg. Az önvezető autó viszont autnóm rendszer aminek önállóan kell döntéseket hozni akár másodpercenként ráadásul nagyon szűk keretek (praktikusan az úton maradva) között. A fejlődés folyamatos, de vannak még gondok az extrém helyzetek kezelésével pl. mostanában tört össze egy önvezető busz, mert beletolatott egy kanyarodó kamion aminek a vezetője nem látta a jobb oldalon megálló buszt, az meg várta, hogy mi lesz. Egy emberi sofőr felismerte volna a helyzetet és visszatolat pár métert.

odamondó 2017.11.14. 09:39:35

@AnnieC: ismétlem technikai akadály már évek óta nincs. Emberek ti hol éltek?

Amúgy a teslában és a volvoban már jelen pillanatban is kapsz limitált képességű autopilótát.

Tehát kérek mindenki hagyjuk ezt abba.

rnz 2017.11.14. 10:54:04

@Medgar: Pont az a lényeg, hogy a valódi, nagy rendszerekben nem önállóan kell meghozni a döntést, hanem együttműködnek a járművek (is). Ez a buszos dolog most nagyon vesszőparipa, de a youtubeon találsz kismillió ilyen esetet, amikor az ember ül és várja, hogy beletolasson a másik, legjobb esetben is csak a dudát nyomja. Szerintem nagyot tévedsz, ha azt gondolod, hogy az ember felismeri és visszatolat, hiszen a legtöbben pont arra számítanak, hogy az utolsó pillanatban még megáll. Pláne ha az gyökketővel történik, mint itt is.
Még mindig nagyságrendekkel biztonságosabbnak érzem a gépeket, mint az emberek túlnyomó részét. Ahogy természetesen ebben az esetben is az emberi tényező okozta a bajt, ha a teherautó is önvezető lett volna, meg sem történt volna az eset. Ráadásul szinte mindenhol elfelejtik megemlíteni azt az apróságot, hogy a busz is visszatolatott volna (képes is rá), csak volt mögötte egy másik jármű olyan távolságon belül, ami miatt már nem mehetett hátrébb.

petivagyok innen 2017.11.14. 10:54:37

Az oktatási rendszer és a szociális, gyerek nevelő rendszer leginkább arra képes, hogy droidokat és ösztönlényeket neveljen. Egyértelmű, hogy fel se fogják, hogy mi zajlik körülöttük a világban. A klasszikus értelemben vett munkavégzésre a magyarországi huszonévesek alacsony hányada alkalmas.
A Profit a gyárak/gépek tulajdonosaié. Nem a kommunizmusban élünk, hogy a profitot szétosszuk a társadalomban. A nagyvállalatok társadalmi hosszájárulása kimerül abban, hogy pár leselejtezett számítógépet ajándékoznak ismkoláknak vagy épp adócsökkentés miatt csinálnak valami látszat beruházást. A robotok adóztatását, nyugdíjjárulék fizetési kötelezettségét egyik kormány sem meri felvállalni. Az államok egy ideig finanszírozzák a munkanélküli néprétegek megélhetését, de valószínű, hogy a mexikói és brazil módszer fog elterjedni.
Ebbe a környezetbe csöppennek be az önvezető autók és egyéb járművek. Elsőként a kötött pályás, zárt pályás járművek esetén. Utána a kamionkonvolyok az autópályákon. Ezt követi a Városi buszközlekedés, ami szintén ismert útvonalon történik. Legvégül meg az akármerre menni képes járművek. (részegen hazavisz kategória).
A gyártók több millió kilométernyi adatot szedtek össze az öntanuló rendszerek számára. Már csak cenzúrázni kell őket. Az autók összekapcsolásával az úthálózat pillanatnyi állapotáról percre pontos információk lesznek. (sokszor már most is a Waze mondja meg, hogy merre menjek). A balesetek okozói nem az önvezető járművek lesznek az eseteek nagy többségében. Pl a buszba beletolató teherautó esetén sem a busz volt hibás. 100 ból 30 sofőr nem tolatott volna vissza hasonló esetben. Persze érdekes, hogy a karbantartás hiányából eredő balesetekért ki lesz a felelős. Mennyi lesz az élettartama egy ilyen járműnek. Mi van, ha egy szenzort nem cserélnek ki időben. A gyártók vissza fognak-e élni azzal, hogy felesleges felülvuzsgálatokat fizettetnek meg a tulajdonosokkal, hogy lehúzzák őket?
Keveset beszélnek róla, de tutira veszem, hogy amint elterjednek az önvezető autók, jönnek a hekkelt programok. Pár ezer forintért simán átprogramozzák őket, hogy ne tartsák be a sebességhatárokat, lopakodva vezessenek, rátöltik egy újabb kiadás szofverét, stb.

AnnieC 2017.11.14. 14:58:23

@odamondó: Fényes nappal, szép tiszta, jó állapotú utakon valóban egész jól elmennek ezek a járművek most is, de egy hóvihar kellős közepén, ahol se sávok, se felfestések, se az út széle nem látszik, ott azért akadnak még problémák, de nem megoldhatatlanok.

odamondó 2017.11.14. 16:55:06

@AnnieC: persze és ha ESP, ASR, ABS sem lenne akkor te se mennél el ;) amúgy meg még ezekkel is egy csomó ember megbénul főleg hóban ugye mert a téligumin kell spórolni :)

Tehát szerintem azon az évi pár napon amikor van jelentős hó majd megoldod máshogy. Majd felszállsz a villamosra meg a metróra.

AnnieC 2017.11.14. 17:39:28

@odamondó: Az én autómban egyik okosság sincs éppenséggel, van viszont nem alsókategóriás téli gumi az autón és van gyakorlatom ilyen körülmények között.

Én csak azt mondom, hogy jelenleg ezek a rendszerek akkor tudnak igazán jól működni, ha minden bemenő adat rendelkezésre áll jó minőségben, ezeknek a hiányát nem kezelik túl jól jelenleg, illetve bizonyos helyzeteket nem tudnak megfelelően értelmezni egyelőre.
Ezt viszont kompenzálja valamennyire az, hogy a szenzorok sok tekintetben sokkal fejlettebbek, mint az emberi érzékelés, így olyan helyzeteket is hamar tud észlelni az önvezető jármű, amit az ember túl későn látna csak meg.

Én szeretek vezetni, de úgy látom, hogy az emberek nagyrésze minél kisebb energiabefektetéssel akarja túlélni a közlekedést és nem akar időt szánni arra, hogy megtanulja, hogy mit kéne tennie vészhelyzetben.
Mivel a vészhelyzetek legnagyobb részét maguk az emberek okozzák, ezért már egy közepesen jól működő önvezető autókból álló flotta is biztonságosabb lesz, mintha ugyanezeket az autókat emberek vezetnék.

odamondó 2017.11.14. 17:58:16

@AnnieC: na le is írtad a lényeget. Önvezető autók amúgy egyértelműen biztonságosabbak lesznek mint az ember által vezetett autók. Főleg ha már csak azok lesznek az úton és egymással is tudnak kommunikálni.

Én saját magam is rühellek vezetni. Időpazarlás.
süti beállítások módosítása