Sok vagy kevés az állami alkalmazott? Ezt nemigen lehet megmondani, de az biztos, hogy a mostani kormány egyre kevesebbet költ az egészségügyre és az oktatásra. Demján Sándor VOSZ-elnök szerint túl sokat, a szervezet főtitkára meg azt sugallja, hogy a magyar közszféra munkavállalóinak a képességeivel lehet baj, azért van szükség több emberre a hivatalokban.

Évek óta folyik a polémia arról, hogy túl sok-e az állami (önkormányzati) alkalmazott. Vagyis arról: jó-e az, ha nagyjából minden ötödik ember az államnak dolgozik, tehát a költségvetésből finanszírozzák a foglalkoztatását. Másutt ez az arány lényegesen alacsonyabb, például Lengyelországban a tíz százalékot sem éri el. Minderről most a Népszava is közölt egy összeállítást.

Nem túl régen Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) elnöke nyitotta meg ismét ezt a vitát. Szerinte 350 ezer felesleges állami alkalmazott van Magyarországon. Utalt arra, hogy míg Németországban az összes alkalmazott kilenc százaléka dolgozik a közszférában, addig Magyarországon ez 19 százalék.

Demján azt hangoztatta: nálunk túl sok egyetemi tanár és pedagógus van, s Magyarország nem tud fejlődni, amíg nem történik jelentős leépítés a közszférában. Szerinte a kormánynak döntenie kell az elbocsátásokról, különben lemaradunk. A nagyvállalkozó különben úgy gondolja: a közszféra felesleges munkaerejét a versenyszféra felszívhatja.

Ezen igencsak felháborodott az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT), mert Demján „az összes magyar közszolgálatban dolgozót megsértette” azzal, hogy ők „csak koloncok a társadalom nyakán”. Emiatt bocsánatkérést követeltek.

Azután beszállt a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma is (SZEF), amely nyílt vitára hívta ki Demjánt. Azt pedig maguk is kifejezetten sérelmezik, hogy Dávid Ferenc VOSZ-főtitkár szerint elképzelhető: a magyar közszféra munkavállalónak tehetsége, tudása és teljesítmény messze elmaradhat a szlovák, osztrák és lengyel kollegáikétól, ha ott jóval kevesebben el tudják látni az állami feladatokat.

Mellesleg csaknem két éve Csepreghy Nándor miniszterelnökségi államtitkár az ATV Start című műsorában mondta, hogy „tízmillió ember él Magyarországon, ebből négymillió aktív, a négymillióból egymillió dolgozik az állami szférában (…). Ez a foglalkoztatási szerkezet nem tartható fönn”, ezért akár hatszázezer fővel is csökkenteni lehetne a létszámot.

Nem sokkal később a Miniszterelnökséget vezető Lázár János is megerősítette: elkerülhetetlen közszféra leépítése. A Figyelőnek pedig egy miniszterelnökségi forrás pedig arról beszélt hogy valóban harminc százalékos leépítés várható a közigazgatásban, 2018-ig 150 ezer embert irányítanának át a versenyszektorba. Lázár azt is elmondta, hogy bürokráciacsökkentés jegyében a kormány több mint hetven állami, országos háttérintézmény, költségvetési szerv átszervezését, illetve megszüntetését tervezi – közölte a miniszter 2016 januárjában a szokásos kormányinfón.

De arról, hogy tulajdonképpen mi mennyi, alig esik szó. Meglehetősen tágan értelmezik ugyanis a közszférát, s van, aki hajlamos beleérteni még az állami, illetve önkormányzati cégek alkalmazottait is. Ebben benne lehet többek között a Magyar Posta több mint harmincezer, a MÁV Zrt. majdnem 19 ezer vagy a BKV 11 ezer körüli dolgozója is. Ha pedig még a közmunkásokat is hozzászámítjuk, akkor biztosan igaz a Csepreghy-féle egymilliós szám. Sőt, annál még sokkal több is kijöhetne, amennyiben valamennyi önkormányzati tulajdonban levő cég embereit is hozzáadjuk.

Ennek így valószínűleg nincs értelme. Próbálkozzunk inkább más adatsorokkal. A KSH szerint a költségvetési intézményekben idén nyáron 845 ezer embert foglalkoztattak (volt ez 2015-ban 868 ezer is). Közülük 43 ezren kormánytisztviselők, 33 ezren köztisztviselők, vagyis ennyien végeznek érdemi hatósági, igazgatási tevékenységet a kormány különböző szervezeteinél, illetve az önkormányzati hivatalokban. Ez azért nem tűnik olyan nagyon soknak.

Hogy akkor miből jön ki a 845 ezer? Az oktatás területén valóban dolgozik 238 ezer ember, közülük 196 ezren szellemi foglalkozásuk, tehát zömében vélelmezhetően pedagógusok. Van további 290 ezer közalkalmazott – orvosok ápolók, szociális munkások – az egészségügyi intézményekben, valamint a szociális ellátások terén. Ők együttesen nagyjából 530 ezren vannak.

Azután a KSH statisztikája szerint van még egy nagy csoport: a közigazgatás, a védelem, a kötelező társadalombiztosítás terén foglalkoztatottak köre. Ez valóban igen népes, 278 ezer fős társaság. Ebbe számítják bele a 76 ezer kormánytisztviselőt és köztisztviselőt, de a katonákat, a rendőröket, a börtönőröket és a katasztrófavédőket – csak az egyenruhások vannak vagy nyolcvan-kilencvenezren –, meg az alaptevékenységük ellátásához szükséges összes embert is, a bérszámfejtőtől a karbantartóig.

Tessék már megmondani valakinek, hogy hol lehet ebben a rendszerben a felesleges 350 ezer munkavállaló? Vagy más megközelítésben a hatszázezer? Vajon mit kell becsukni? A kórházakat, az iskolákat, az okmányirodákat vagy a börtönöket? Vagy inkább véget kellene vetni az ostoba számháborúnak?

Nem tudni ugyanis, hogy mi számít az államháztartásból finanszírozott tevékenységnek mondjuk Japánban, ahol az öt százalékot is alig haladja meg a közpénzből fizetett foglalkoztatottak aránya. Lehet, hogy ott nincs 173 ezer közmunkás. Meg az is lehet, hogy az egészségügyi ellátás arrafelé nagyrészt üzleti – biztosítási – alapon nyugszik. Az efféle összehasonlítás tehát igencsak sántít.

Inkább azon kellene mindenkinek törnie a fejét, miért van az, hogy az oktatásra szánt kiadások 2003 óta miért csökkentek 2015-re a GDP 5,69 százalékáról 4,35 százalékára. Ez a kérdés feltehető az egészségügy kapcsán is: a ráfordítás a nemzeti jövedelem 8,1 százaléka helyett ugyanezen időszak alatt annak 7,2 százalékra esett vissza, a létszám pedig csaknem tíz százalékkal csökkent. Tényleg kell még ennél is nagyobb leépítés?

Kordás László

Magyar Szakszervezeti Szövetség

elnök