Veled vagyunk

Támogatná az állam a sofőrképzést, de a közösségi közlekedés kimarad

2018. május 23. - Magyar Szakszervezet

buszvezeto_k.jpgÁllami támogatást szorgalmaznak a közösségi közlekedési cégek érdekvédői, miután a kormány bejelentette: hozzájárul a Gépjárművezető-képzés munkaviszonyban állók számára című program újraindításához. Ezzel azonban csak a zömében magánkézben lévő teherfuvarozóknak segítenének, miközben az állami és önkormányzati cégeket magukra hagynák.

Az egyik szemük sír, a másik nevet a szakszervezeteknek a kormány néhány nappal ezelőtti bejelentése miatt: ismét támogatják a Gépjárművezető-képzés munkaviszonyban állók számára elnevezésű programot, amelynek során zömében a teherszállításban működő cégek megsegítésére képeznének 1200 hivatásos sofőrt. A teherfuvarozás területén működő érdekvédők némi fenntartással ugyan, de üdvözlik az ötletet, a városi személyszállítási cégek szakszervezetei azonban nem értik, miként hagyhatja ki az állami és önkormányzati közlekedési vállalatokat a támogatásból a kormány, miközben a szakszervezetek évek óta szajkózzák: ez az ágazat is ezer sebből vérzik, s a munkaerőhiány éppen olyan tragikus a közösségi közlekedésben, mint a mint a teherfuvarozásban – hangsúlyozza Nemes Gábor, a Közlekedési Szakszervezetek Országos Szövetségének (KSZOSZ) elnöke.

A KSZOSZ elnöke, a DK szakpolitikusa emlékeztet rá: a szövetség évek óta szorgalmazza a közlekedés mindkét ágazatában – a személy- és a teherszállítás területén is – tapasztalható legégetőbb gondok megszüntetését, sőt konkrét megoldási javaslatokat is tett a kormány asztalára. Ilyen például a járművezetők számára fontos új, rugalmas nyugdíjrendszer, a szakmunkásokat megillető bérezés, a teherfuvarozók – kamionosok – számára a külföldi munkavégzés idejére járó megfelelő kiküldetési díj és a kinti tartózkodás idejére a kulturált elhelyezés. A döntéshozók azonban sorra lesöpörték az érdekvédők követeléseit. Úgy tesznek, mintha meg sem hallanák a szakszervezeteket – állítja Nemes Gábor.

A teherfuvarozók elsősorban azt várják a programtól, hogy a frissen végzett járművezetők csökkentik majd a munkaerőhiányt. Feltéve, ha itthon maradnak – jegyzi meg Nemes. Ahhoz ugyanis, hogy az újak valóban hazai cégeknél helyezkedjenek el, s ne szegődjenek el szinte azonnal külföldre – ahogyan jelenleg is sokan az ágazatból –, és ne olcsón dolgozó külföldi munkavállalókkal kelljen őket pótolni, versenyképes feltételeket, megfelelő javadalmazást, a jelenleginél emberségesebb bánásmódot kell biztosítani, s azt, hogy nyilvánítsák végre szakmává a hivatásos gépjárművezetést.

A szövetség évek óta hangoztatja: felül kell vizsgálni, és a szakszervezetek javaslatai alapján módosítani kell a közúti közlekedésről szóló törvényt, valamint a munka törvénykönyvét is. A személyszállítás területén is vissza kell állítani az ágazati szintű kollektív szerződések rendszerét, amit éppen a jelenlegi kormány tett lehetetlenné, miként a szakszervezetekkel folytatott szociális párbeszédet is.

A korkedvezményes nyugdíj 2012-es felszámolása is a mostani kormány vétke, mert ezzel a járművezetőket arra kényszerítik, hogy a tényleges öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig a volán mögött üljenek. Ezért mind a teherfuvarozásban, mind a közösségi közlekedésben dolgozó sofőrök közül sokan úgy vélik, esélyük sincs a nyugdíjra, mert a szervezetük annyira elhasználódik a fokozott igénybevétel miatt, hogy nem is érik meg az ellátáshoz szükséges korhatárt.

A közlekedési szakszervezetek felszólítják a kormányt, hogy ne csak új sofőrök kitaníttatásával, hanem a régiek anyagi, erkölcsi megbecsülésével és a munkakörülmények javításával, valamint a szakszervezetekkel folytatott párbeszéddel is segítse az ágazatban dolgozók helyzetét. A KSZOSZ felkéri az illetékes döntéshozókat, hogy kezdjenek párbeszédet a problémákat legjobban ismerő szakszervezetekkel, s kezdődjön végre érdemi egyeztetés. A KSZOSZ arra is nyomatékosan felkéri a kormányt, hogy a saját, illetve az önkormányzati tulajdonú városi közlekedési vállalatokat se szorítsa háttérbe, adjon támogatást a bérek és a munkakörülmények javításához, mert ez a legbiztosabb módja a létszámhiány csökkentésének.

(Fotó: Blikk)

A bejegyzés trackback címe:

https://veledvagyunk.blog.hu/api/trackback/id/tr7713995126

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása