Veled vagyunk

Kivégzi a kormány a cafetériát?

2018. június 23. - Magyar Szakszervezet

cafete_ria.jpgTiltakozik a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) a cafetéria keretében nyújtható egyes juttatások adómentességének megszüntetése miatt. A konföderáció azzal sem ért egyet, hogy a rendszer egyetlen kedvezményesen adózó eleme a SZÉP-kártya marad.

Korábban a Fidesz-kormány döntött úgy, hogy a kulturális és sportrendezvényekre biztosított belépő, a diákhitel támogatása, illetve a lakáscélú hitelek törlesztéséhez nyújtott juttatás, a mobilitási célú lakhatási támogatás – albérletidíj-hozzájárulás –, a munkába járás költségtérítése adómentes legyen. Az adótörvények módosításával most mindezt semmissé tehetik.

A MASZSZ nem vitatja, hogy a béren kívüli juttatások adómentessége vagy kedvezményes adóztatása a munkaadókat a cafetéria keretében nyújtott juttatások bővítésére ösztönözte. Másfelől a minimálbér és a garantált bérminimum emelésére a cégek egy része már eddig is úgy reagált, hogy visszafogta a cafetériát, tehát a munkavállalók reáljövedelme csak kisebb mértékben nőtt.

A tervezett intézkedések hatására a béren kívüli juttatások – a SZÉP-kártya kivételével – megszűnhetnek, és az ezekre szánt összeget a munkaadók legfeljebb beépíthetik a fizetésbe. Így azonban ez a pénz adóköteles jövedelemmé válik, és az érintett dolgozók a korábbi összegnek esetleg alig több mint a feléhez juthatnak hozzá.

A konföderáció álláspontja szerint ez így elfogadhatatlan. A MASZSZ követeli, hogy az adózási szabályok tervezett változásával összefüggésben vizsgálják meg, miként lehetne a jövedelmeket terhelő adókat és járulékokat úgy mérsékelni, hogy a munkavállalók ne kerülhessenek a hatályos szabályokhoz képest kedvezőtlenebb helyzetbe.

A MASZSZ a Versenyszféra és a  Kormány Állandó Konzultációs Fóruma azonnali összehívását indítványozza, hogy a tervezett voltozásokról érdemi konzultációt folytassanak. 

(Fotó: zoom.hu)

A bejegyzés trackback címe:

https://veledvagyunk.blog.hu/api/trackback/id/tr8914066637

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása