Veled vagyunk

A MASZSZ a botrányos és embertelen új tb-törvény visszavonását követeli

2019. december 15. - Magyar Szakszervezet

parl_1.jpgAz új tb-törvény azonnali visszavonását követeli a Magyar Szakszervezeti Szövetség, mert embertelennek, a szolidaritás sárba tiprásának tartja azt, ahogyan a kormány csaknem félmillió embertől készül megvonni az orvosi ellátást. Ez a törvény beteget az orvos ellen, munkavállalót a munkáltató ellen, egészséges embert a beteg ellen fordíthat. Az érekszövetség felszólítja a köztársasági elnököt: ne írja alá törvényt.

Tovább

Védelmet kérnek a BKV-sofőrök, ugyanakkor „feljelentik” az agresszív utasokat

buszbalhe.jpgBiztonsági védelmet kérnek a közfeladatot ellátó BKV-sofőrök, mert elegük lett a rendszeres bántalmazásból, amit az utasoktól kell elszenvedniük. A járművezetők mostantól naponta jelentik az őket ért atrocitásokat azon a panaszvonalon, amelyet a Budapesti Közlekedési Központ e célra rendszeresített – igaz az utasok számára. A telefonos akcióra a cégnél működő Egységes Közlekedési Szakszervezet is buzdítja a járművezetőket.

Tovább

A MASZSZ is ott lesz a pedagógusok tüntetésén

A legnagyobb szakszervezeti szövetség országos mozgósításba kezd

pedago_gusok2013.jpgElsők között csatlakozott a Pedagógusok Szakszervezete november 30-ra meghirdetett tüntetéséhez, sőt, országos mozgósításba kezdett a Magyar Szakszervezeti Szövetség. Ez nem politikai megmozdulás, de nem is csupán szolidaritási tüntetés lesz, hanem a gyerekek jövőjéért folytatott egyre élesedő harc, amit összefogással meg kell nyerni – szögezte le Kordás László elnök.

Tovább

Nyugdíjrendszer: ez a magyar Taigetosz?

nyugdi_jas_1.jpgJóval három százalék feletti nyugdíjemelést, 2021-re pedig igazságosabb számítást, a vegyes indexálású rendszer bevezetését követeli a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa. Nem először állítják, hogy nyugdíjasok százezrei nyomorognak, miközben legalább tíz hónapig a legszegényebbek, a létminimumon vagy alig a felett élők finanszírozzák az állami költségvetés egy részét.

Tovább

Rossz hír a munkavállalóknak: megszűnik az önálló munkaügyi bíróság

A MASZSZ szerint az utolsó érdekvédelmi bástya is elesett

munkau_gy_1.jpgMegszűnnek a munkaügyi bíróságok, így a törvényszéki elnökök határozhatják meg, melyik bíró milyen ügyeket tárgyalhat. Emiatt semmi garancia nincs arra, hogy továbbra is a munka világa területén korábban nagy gyakorlatot szerzett bírók ítélkezhetnek majd a munkavállalók peres ügyeiben. Ezzel az érdekérvényesítés utolsó fontos bástyája is elesett – reagált a munkaügyi ítélkezés átalakításának hírére a Magyar Szakszervezeti Szövetség.

Tovább

Bértárgyalás a BKV-nál: a szakszervezetek kitartanak a 15 százalékos követelés mellett

bkv_1.jpgNem tett béremelési ajánlatot a BKV vezetése a bértárgyalás-sorozat csütörtöki nyitófordulóján. A cégnél működő érdekképviseletek viszont mostanra felsorakoztak az Egységes Közlekedési Szakszervezet mögé, amely már október elején – elsőként – közölte, hogy 15 százalékos emelést tart elfogadhatónak.

Tovább

Rendhagyó segélykiáltás: itt a vasutasok követeléscsomagja

ma_v_1.jpgÚj típusú hároméves bérmegállapodást, munkaidő-csökkentést, 3 millió forintos hűségpénzt, a kedvezményes nyugdíjba vonulás új rendszerét, valamint értékesebb cafetériát is követel a Vasutasok Szakszervezete abban a 14 pontos csomagban, amelyet rendhagyó módon a MÁV-csoport vezetésének felkérésére tett a döntéshozók asztalára. 

Tovább

A BKV-sok bérét is befolyásolhatják a választási kampányban tett ígéretek

bkv.jpgEgyre feszültebbek a BKV-nál dolgozók, nem tudják ugyanis, hogy a jövő évi béremelést mennyire befolyásolja a tulajdonosi összetételben bekövetkezett változás, valamint a főpolgármester-váltás. Bértárgyalásról egyelőre szó sincs, a vezérigazgató nem is válaszolt az Egységes Közlekedési Szakszervezet egyeztetési kezdeményezésére, s a 15 százalékos béremelési követelésre sem.

Tovább

Ilyen sem volt még: a hároméves bérmegállapodás lejártával a fizetéseket a korábbi szintre csökkentenék

vasu_teu.jpgKiderült, megdöbbentően sajátosan értelmezték a hároméves bérmegállapodást a Vasútegészségügyi Nonprofit Kft.-nél: a cégnél úgy vélik, mivel a 2017-2019-re kötött egyezség ez év végén lejár, ezért a bérek visszaállnak az eredeti szintre, s ennek megfelelően módosították mintegy 900 alkalmazottjuk munkaszerződését.

Tovább

A kormány két éve csak hitegeti a szociális ágazatot

me_rce.jpg

A kormány két éve nem tarja be a szociális ágazatban dolgozóknak tett ígéretét, s ha továbbra sem születik egyezség, a szakszervezetek ismét sztrájkot hirdetnek. Az érdekképviseletek kizárólag törvényes munkabeszüntetést szerveznek, így a még elégséges szolgáltatásokról szóló megállapodás hiánya miatt most kénytelenek a 2019. október 10-re meghirdetett munkabeszüntetést elhalasztani, és várják, hogy erről a bíróság döntsön.

Tovább
süti beállítások módosítása