A magyar dolgozó kiszolgáltatott. Kiszolgáltatott a munkaadónak és az államnak egyaránt. Hisszük azonban, hogy egy egészséges struktúrában a gazdaságnak a társadalmi fejlődést kell szolgálnia, és nem a társadalmi folyamatokat kell a gazdaság igényeinek alárendelni. Magyarországon az utóbbi nyolc évben mást tapasztaltunk, s az egykor megálmodott szociális piacgazdaság helyébe egy avitt urambátyám-rendszer lépett.
A Magyar Szakszervezeti Szövetség a legnagyobb társadalmi szervezet – nagyjából negyedmillió embert tudhatunk magunk mögött –, így érzékeljük, hogy milyen problémákra vár megoldást a tagság. Ezért most kísérletet teszünk arra, hogy összefoglaljuk, milyen változásokra van szükség. Készítettünk egy Fehér könyvet, amelyben leírjuk, miként látjuk az ország állapot, s azt is számba vesszük, mit várunk a következő kormánytól. Egy reprezentatív kutatás során megkérdeztük a szakszervezeti tagokat, hogy mennyire érzik stabilnak a munkahelyüket, milyennek vélik a munkaerőpiaci kilátásaikat, mit gondolnak a nyugdíjrendszerről vagy éppen a munkaerőhiányról.
Mindezek után külső szakértőket kértünk fel arra, hogy foglalják össze: a társadalom, a gazdaság, a nyugdíjrendszer, az oktatás, a képzés, a munka világa és az érdekegyezetés rendszere kapcsán milyen égető problémákkal kell szembenéznünk. Most ennek a munkának az eredményét tárjuk nyilvánosság elé, remélve, hogy értenek belőle mindazok a pártok, amelyek a következő ciklusban kormányzati szerepet kívánnak betölteni.
Többen dolgozunk, mint a rendszerváltás óta bármikor. Ez jó hír, hiszen valamennyi munkavállalói érdekképviselet szinte egyik legfontosabb célja a foglalkoztatás bővítése. E mögött azonban nem kis részben a közmunka, a külföldi munkavállalás, valamint a mikrovállalkozások, családi vállalkozások – amelyek gyakran csak bizonytalan sorsú kényszervállalkozások – által alkalmazott emberek számának a növekedése áll.
Kétségkívül jó hír viszont, hogy a kétéves bérmegállapodás hatására a 2018-as nettó minimálbér eléri végre a létminimum várható összegét, és ezzel egy régi szakszervezeti követelés válik valóra. Ugyanakkor már most tovább kell gondolkodnunk. Számításaink szerint az elkövetkező három esztendőben 11-12 százalékos bérnövekedésnek kell a nemzetgazdaság egészében évente teljesülnie, hogy utolérjük legalább a V4-es országokat.
Van még egy kérdés, ami egyre jobban feszíti a társadalmat. Nem lehet nem észrevenni ugyanis, hogy a nők esélyei sokkal rosszabbak a munkaerőpiacon, mint a férfiaké. Megbízható adatok híján igazából a probléma nagyságát sem érzékeljük, de egyes becslések szerint a nők – miután jóval kisebb fizetést kapnak – akár két hónapot is ingyen dolgoznak ugyanolyan munkakörben a férfiakhoz képest.
Gyakran megfogalmazódik a kérdés, hogy mit akarhat egy szakszervezet elérni a munkáltatóknál? Kézenfekvő, hogy biztos foglalkoztatást, jó munkakörülményeket és persze minél magasabb fizetéseket. Érdemes azonban két dolgot leszögezni. Nem hiszünk abban, hogy a béreket egyetlen lépésben fel lehet zárkóztatni az Európai Unió nyugati felén tapasztalt fizetésekhez. De nem hiszünk abban sem, hogy a hazai fizetések megközelítenék a magyar cégek termelékenységéből következő mértéket; a bérek a lehetségesnél bizonyosan alacsonyabbak. Itt meg kellene találni az optimális egyensúlyi állapotot.
A szakszervezeti tagok körében folytatott kutatás eredménye alapján egyértelmű, hogy a többség fél a nyugdíjas évektől. Nem is elsősorban a kor előrehaladtával szinte szükségszerűen romló egészségi állapot aggasztja az embereket, hanem inkább az, miből fognak megélni. Az elmúlt években a kormány alaposan átalakította a nyugdíjrendszert, s végtelenül embertelen, csak gazdasági, költségvetési megfontolásokon nyugvó merev szisztémát alakítottak ki.
A munkavállalók és a munkáltatók a munkaerőpiacon soha nem voltak egyenlő partnerek, s a munkaadók erőfölénye az utóbbi években még nőtt is, és ezért nem kis részben a kormány a felelős. Ezért újra kell gondolni a munka világát alapvetően szabályozó törvényeket, főként a munka törvénykönyvét. Ugyanakkor szükség van arra, hogy visszaállítsák a munkavédelmi és a munkaegészségügyi ellenőrzés korábbi rendszerét, mert a jelenlegi szisztéma nem védi kellő hatékonysággal a dolgozókat.
Nemigen folyik ma érdemi szociális párbeszéd Magyarországon, a szakszervezeteknek ezért mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy a kormány, a munkaadói és a munkavállalói oldal például a bérek és a foglalkoztatással összefüggő más kérdések kapcsán szót értsen egymással. Ez nem egyszerű feladat, hiszen a közéleti viták során általában nem a konszenzuskeresés, hanem a másik fél legyőzése a cél. A munka világában ez semmi jóra nem vezet, ezért új alapokra kell helyezni az egész rendszert.
Magyar Szakszervezeti Szövetség
