Veled vagyunk

Ötvenmilliót spórol az utasbiztosításokon a BKV

2018. június 23. - Magyar Szakszervezet

buszbaleset.jpgAz utasok tájékoztatása nélkül megszüntette a jegy és a bérlet árában szereplő korábbi biztosítást a BKV, s ezzel évente mintegy ötvenmillió forintot spórol a cég rajtuk. Mindezt tájékoztatás nélkül, már évekkel ezelőtt megtették, s azóta még a jogos kártérítést is csak bírósági határozat alapján fizetik ki. Ezt később megpróbálják az ügyben érintett, akár vétlen járművezetőn behajtani.

Amilyen hangosan bevezette anno, olyan csendben megvonta már néhány évvel ezelőtt az utasaitól a BKV a jegyben, bérletben valaha volt biztosítást. Azóta lényegesen bonyolultabb és időigényesebb is behajtani egy esetleges baleseti kártérítést a cégtől. Ezt a szolgáltatást a közösségi közlekedési társaságok közül egyedül a BKV szüntette meg – ami a MÁV-nál és a Volánbusznál jelenleg is létezik –, hogy megspóroljon ezzel évente mintegy ötvenmillió forintot. A döntésnek mára azonban nem csupán az utasok, hanem a járművezetők is érezhetik a negatív hatásait, több sofőr is panaszolta ugyanis: a cég megpróbálja rájuk hárítani a sérült utasok kártérítési igényét – közölte Naszályi Gábor, az Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke

A társaság a jegyhez kötött biztosítás felbontása óta is felel az általa szállított utasok testi épségéért, s ha megsérül valaki, és jogosan kér kártérítést, azt ki kell fizetni neki. Már ha a bíróság megítéli azt.  Mivel a cég igyekszik kitérni e kötelezettsége elől, lehetőleg minden kártérítési vitát bírósági útra terel, miközben a felelősségbiztosítása terhére akár egyszerűen is rendezhetné az egyértelműnek tűnő ügyeket. Álláspontja szerint azonban legtöbbször az utas a hibás azért, ha balesetet szenved a mozgó járművön, mert nem kapaszkodott elég erősen – mondta az elnök.

A szakszervezet különösen felháborítónak tartja, hogy cég még a bírósági döntés ellenére is megpróbál mindenáron a pénzénél maradni úgy, hogy az utasnak kifizetett összeget igyekszik az ügyben érintett vétlen járművezetőre hárítani. Ez végtelenül inkorrekt módszer, amely a munka törvénykönyve adta lehetőséggel való súlyos visszaélés is – szögezte le Naszályi Gábor. A munkavállaló ugyanis kizárólag a munkáltatójának szándékosan okozott kárért felel, ám a forgalomban egy hirtelen fékezés – és ennek következtében egy esetleges sérülés – nem minősülhet szándékosságnak – magyarázta. Mindez súlyosbítja azt a korábban is tapasztalt gyakorlatot, miszerint a cég a használt járművek sérüléseit szintén gondatlan károkozás címén új értéken javíttatja a dolgozók költségén  Az EKSZ ezért felszólítja a cégvezetést, hogy hagyjon fel azzal a gyakorlattal gyakorlattal, amelynek kizárólag az a célja, hogy minden váratlan költséget a munkavállalók nyakába varrjon.

(Fotó: alfahir.hu)

A bejegyzés trackback címe:

https://veledvagyunk.blog.hu/api/trackback/id/tr3114066667

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bobby Newmark 2018.06.23. 22:28:51

Spórol? Az spórolás, mikor x összeget fizettem valamiért, amiért kaptam x+y szolgáltatást, de most y-t elveszik tőlem, de fizethetek ugyanannyit?

Ezt én nem spórolásnak nevezném, hanem a -bejelentés nélkül megszüntetés miatt- gerinctelen, aljas lehúzásnak.

halaloszto 2018.06.23. 22:36:22

Közben meg nincs elég sofőr. Fura mi? Szétplakátolnak mindent, hogy milyen fasza bkv sofőrnek lenni, aztán egy ilyen hír, és le van nullázva az egész.

kvadrillio 2018.06.23. 23:39:59

ALATTOMOS MOCSOKSÁG.......AMELY EGYIK ALAPJA A KAPITALIZMUS MŰKÖDÉSÉNEK.....

kvadrillio 2018.06.23. 23:41:46

@kvadrillio: Marx A Tőke c. könyvét ezért olvassák egyre többen...:O)))

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2018.06.24. 01:17:16

@kvadrillio: Igen? És amikor kiolvasták, mit csinálnak? Elmennek inkább egy kommunsta világba?

Ebben a világban már olyan dolgok történnek, amiket Marx még el sem tudott képzelni.

Fazakas László 2018.06.24. 05:57:42

@Bobby Newmark:
Ha valóban megszünt az utasbiztosítás, illetve az utazási tarifákban már nincs benne a biztosítás maga - akkor miért nem lett olcsóbb a jegyek ára? Tán lenyúlják?

Hivatásos Beszólóművész 2018.06.24. 07:00:46

50 millió Ft./év-ért megéri ez az arcvesztés?
Ha 50 guriga ennyire kell a BKV-nak, akkor marha nagy gondban van.

különvélemény 2018.06.24. 07:55:47

Az a biztosítás lófaxt nem fizetett, akinek volt esze, az alatt is perelte a BKV-t kártérítésért.

Ráadásul annak semmi köze ahhoz, hogy a dolgozót zaklatják kártérítésért.

Bobby Newmark 2018.07.04. 00:33:29

@Fazakas László: A jegyek soha a büdös életben nem fogják fedezni a tömegközlekedés költségeit, az mindig részben állami feladat marad. Tehát azzal, hogy kiadást csökkentenek, valahol azért javul a bevétel és a hiány aránya. Azt kétlem, hogy valaki egy ötvenmilliós pénzeszsákkal bajsza alatt gonoszan nevetgélve sétál ki a BKVtől.
Szóval eddig nem haragszom, nagy vállalat, gazdálkodni meg kell.

DE legalább közölhették volna, a kurva anyjukat. Én most tudom meg, azt' közben két éve már nincs is. Rohadtul nem írt róla a sajtó se, mert arra emlékeznék. Ez viszont aljas sunyi köcsögség.
süti beállítások módosítása