A szakszervezeti konföderációk egységesen kiállnak a cafetéria mellett

2018. szeptember 18. - Magyar Szakszervezet

cafete_ria111.jpgA szakszervezeti konföderációk határozottan kiállnak a béren kívüli juttatások megőrzése mellett, és az őszi bértárgyalások keretei között a téma napirendre vételét kezdeményezik.

A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma és az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács Munkavállalói Oldalát alkotó szakszervezeti konföderációk több alkalommal is egységesen hívták fel a kormányzat és a közvélemény figyelmét a 2019. évi központi költségvetési törvény, valamint az adótörvények munkavállalókra nézve hátrányos módosítására.

A szakszervezeti konföderációk egyetértenek abban, hogy a béren kívüli juttatások rendszerét szűkítő elfogadott törvények jelentős érdeksérelemmel és nettó jövedelemcsökkenéssel járnak a munkavállalók számára, a többéves bérmegállapodás által elért eredményeket gyengítik, ugyanakkor a központi költségvetésben számottevő bevételt nem eredményeznek.

A béren kívüli juttatások kiemelten fontos gazdaság- és társadalompolitikai célok megvalósulását segítik, így a munkaerő mobilitását, a családok támogatását illetve az öngondoskodás különböző formáit. Ezek megszüntetése a munkaerő megtartása, az élet- és munkakörülmények javítása, az egészségmegőrzés és a hosszú távú öngondoskodás ellen hat.

A szakszervezeti konföderációk ezért határozottan kiállnak a fenti körbe tartozó béren kívüli juttatások megőrzése mellett, és az őszi nemzeti szintű bértárgyalások keretei között a téma napirendre vételét kezdeményezik a Versenyszféra és a Kormány Állandó Fóruma Monitoring Bizottsága valamint az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács plenáris ülésén, s javasolják egy újabb, több évre szóló, a bérekre és jövedelmekre vonatkozó megállapodás részeként rögzíteni az új kondíciók szerint a kormány, a munkáltatók és a szakszervezetek között.

Tekintettel arra, hogy a munkáltatói szervezetek korábban szintén a béren kívüli juttatások főbb elemeinek megőrzése mellett szálltak síkra, a szakszervezeti konföderációk kétoldalú egyeztetéseket kezdeményeznek a munkáltatói szervezetekkel közös álláspont kialakítása és érvényesítése érdekében.

Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés

Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája

Hetedik Szövetség

Magyar Szakszervezeti Szövetség

Munkástanácsok Országos Szövetsége

Szakszervezetek Együttműködési Fóruma

(Fotó: blikk.hu) 

A bejegyzés trackback címe:

https://veledvagyunk.blog.hu/api/trackback/id/tr1814246451

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.