Veled vagyunk

Lakáskassza: megint a saját polgárait rövidíti meg a kormány

2018. október 17. - Magyar Szakszervezet

laka_skassza.jpgA kormány a saját állampolgárai érdekeit figyelmen kívül hagyva hoz – általában minden egyeztetés nélkül – döntéseket. A Magyar Szakszervezeti Szövetség álláspontja szerint ilyen a lakástakarék-pénztári betétek állami támogatásának megszüntetése is.

A lakástakarék-pénztári betétek állami támogatásának megszüntetésével újabb támadást intézett a kormány az emberek ellen a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnökének álláspontja szerint. Kordás László úgy véli, ez a megtakarítási forma alkalmas volt arra, hogy havonta viszonylag kisebb összeg befizetése mellett hosszabb távon a kevésbé tehetősek is rendelkezzenek majd megfelelő pénzügyi forrással új lakás építéséhez, használt ingatlan vásárlásához, illetve meglevő otthonuk felújításához. Az összegyűlt pénzt más célra nem lehetett felhasználni, amit számlákkal kellett igazolni.

Az állam eddig évente legfeljebb 72 ezer forinttal kiegészítette a betéteket, s ezzel ösztönzött a tudatosabb fogyasztói magatartásra, hiszen aki több évre szóló lakástakarék-szerződést kötött, az maga vagy a gyermekei jövője érdekében döntött így. A lakhatás biztosítása pedig a kormány által gyakran hangoztatott fontos társadalompolitikai cél. Ezt a családi otthonteremtési kedvezmény bevezetése is mutatja.

A csok azonban nem igazán megfelelő válasz, hiszen a teljes – tízmilliós – összeget kizárólag új építésű ingatlan vásárlása esetében lehet igénybe venni, és csak azok élhetnek ezzel a lehetőséggel, akik legalább három gyermeket nevelnek. Két gyermek esetében, illetve használt lakás megvételekor ennek az összegnek csupán a töredéke jár, ha pedig valaki például egészségügyi okból nem vállalhat gyermeket, illetve elég népes a családja, de az utódok már felnőttek, lakásszerzési támogatás címén egyetlen fillért sem kaphat.

Ez meglehetősen igazságtalan, diszkriminatív rendszer, hiszen a családok jelentős részének – ha egyébként jogosultak lennének is a csok-ra – esélye sincs új építésű lakás vásárlására. Így a kormány főként azokat a tehetősebb embereket támogatja ezzel, akik önerőből is képesek lennének a megfelelő lakhatási feltételeik biztosítására. A lakástakarék-betétek állami támogatásának megszüntetése így újabb lépést jelent a szegényebb rétegek kirekesztésére, akik eddig ebben a megtakarítási formában láttak esélyt a lakáskörülményeik javítására.

A MASZSZ elnökének véleménye ezzel kapcsolatban, hogy a kormány megint egy fontos társadalompolitikai célt rendel alá költségvetési, vagy ki tudja, milyen szempontoknak. Stadionokra, más presztízsberuházásokra számolatlanul szórják a pénzt, a lakosság jelentős részének kedvező lakástakarék-megtakarítások támogatását viszont megvonják. Az érdekképviselet határozottan tiltakozik a néhány nap alatt elfogadott, s villámgyorsan kihirdetett és hatályba lépett törvénymódosítás ellen.

A jelenlegi kormány Kordás László szerint tudatosan lép fel a munkavállalókkal szemben, miközben ezzel a saját elveivel – ilyen többek között a munkaerő mobilitásának elősegítése, az öngondoskodás fontossága – megy szembe. Megszüntették például a munkáltatók által nyújtható utazási és lakhatási, illetve a diákhitel visszafizetéséhez adható támogatás, valamint a foglalkoztatottak javára nyújtott önkéntes nyugdíjbiztosítási pénztári befizetések adómentességét is.

Mindez egészen elképesztő, hiszen a kormány a saját állampolgárai érdekeit figyelmen kívül hagyva hoz – általában minden egyeztetés nélkül – döntéseket. Kordás László hangsúlyozza: a munkavállalók többségének hátrányos intézkedéseket vissza kell vonni.

(Fotó: lakaskasszaportal.hu)

A bejegyzés trackback címe:

https://veledvagyunk.blog.hu/api/trackback/id/tr6114307259

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2018.10.18. 09:15:54

"...Ez meglehetősen igazságtalan, diszkriminatív rendszer" - alapvető logikai hiba. Akkor lenne igazságtalan és diszkriminatív, ha ez egy alanyi jogon járó támogatás lenne, de ez nem az. Ez egy bizonyos feltételek megléte/teljesítése esetén adható/kérhető támogatás. Fogalmilag kizárt, hogy diszkriminatív legyen, hiszen ez egy extra támogatás, nem pedig egy szerzett jogon alapuló, mindenképp "járó" támogatás. Hogy világos legyen, diszkriminatív az lenne, ha például a nyugdíj összegét kötnék sávosan meglévő gyermekekhez.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.10.18. 09:21:42

Jó döntés volt és a lakástakarékokban összegyűjtött megtakarítás kifizetésére kellene egy reális végső időpontról is egy törvény. Mert jelenleg nincs. Így a lakástakarékok gyakorlatilag piramis játékot valósítanak meg.

Lakástakarék piramisjáték
erkolcstan.blog.hu/2018/10/17/lakastakarek_piramisjatek

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.10.18. 09:30:39

Jó döntés volt a kormány részéről, sokkal hamarabb kellett volna ezt megtenni. Továbbá a lakástakarékokban összegyűjtött megtakarítás reális végső kifizetési időpontról is kellene még egy törvény. Mert jelenleg nincs. Így a lakástakarékok gyakorlatilag piramis játékot valósítanak meg. Ha ezt is meghozná a kormány, akkor lenne teljesen Fer, mert jelenleg e nélkül még sunyi.

gyurmicsek 2018.10.18. 09:50:45

Építsünk egy újabb stadion és mindenki nyogodt lesz.

Nagykörúton túli magyar 2018.10.18. 09:59:55

Nekem nem volt ilyen megtakarításom, de egy olyan statisztikára kíváncsi lennék, hogy mekkora hozamot generáltak az állami támogatáson kívül ezek a termékek önmagukban. Például jobban jártam-e volna pl. az OTP részvénynél is, ha mondjuk 7 évvel ezelőtt 3000 Ft-ért vettem őket, és most eladom 10.000-ért, közben meg fizetett osztalékot is. Szóval versenyben voltak ezek a Fundamenták állami támogatás nélkül ezzel a közel 400%-os hozammal 7 év alatt?

Tény 2018.10.18. 10:14:14

TanNé, csak egy aprócska, bár igen fontos megjegyzés. A lakáskasszába folyamatosan kell befizetni, nem egyszeri alkalommal. Csak, hogy az agymosott, gazdasági analfabéták is átlássák, ez olyan mint egy bankszámla. Befizetsz, kamatozik, majd a lejárat végén kiveszed.
Kolompár, teljesen igazad van, ez nem diszkriminatív, ez egy harácsoló, tolvaj, korrupt rendszer, amelyik a gondolkodó, dolgozó embert elnyomja, az agyatlanok megvezetésével.

Csató 2018.10.18. 10:46:42

Rogán ismerve ő azért tegnap előtt még a 80 éves nagyanyjára is kötött egy ltp-t, hogy legyen miből bővülni.
Aztán megszavazta a törvényt.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.10.18. 11:06:51

@Tény:
"Befizetsz, kamatozik, majd a lejárat végén kiveszed."

- Eddig is az volt, hogy a lejárat végén kivennéd, de nem adták. Mert csak annyi pénzt adhatnak ki, amennyi befolyik, illeve levonva a hasznukat. Jellemzően 3-6 hónapos késésekkel jutottak a pénzükhöz.

- Most hogy nem lesznek új szerződések és új befizetések, borulni fog ez a mérleg. Tehát még jobban el fog húzódni a kifizetések ideje. Minél később akar valaki a pénzéhez jutni, annál hosszabb lesz ez a késlekedési idő. A szerződések szerint bármennyi lehet.

N. Barbie 2018.10.18. 11:28:43

Senkinek ne legyen illuzioja, hamarosan beterjeszt a tolvaj part egy ltp-t helyettesito torvenyt, valamelyik fideszes haver/rokon/szomszed cegere irva a felteteleket.
orbanisztanban olyan nincs, hogy (az allitolagos) 60 milliardnyi volt banki hasznot ezutan ne valami fideszhaver zsebelje be.
Aztan csodalkozik nagy boci szemekkel a sok fidesznyik birka, hogy miert valasztjak rendre a nagy befektetok valamelyik szomszedos orszagot. Hat ezert, mert qrvara nem szeretik, ha a befektetett milliardjaik eluszhatnak, mert a korrupt tolvaj kormany ugy dont, hogy mostantol az a terulet is neki kell.

fidesz, a kemenyen dolgozo kisemberek partja. Igen, a ltp-t elsopro tobbsegben kik kotottek? A rekord AFA legjobban kiket sujt? A tranzakcios illetek kiknek faj a legjobban? A kemenyen dolgozo kisembernek, es akkor meg csak parat emlitettem.

sas70 2018.10.18. 11:37:46

@Szél Bernadett börtönben van már?: Te aztán nagy szakértő vagy, csak kevered a szezont a faszommal!

sas70 2018.10.18. 11:42:57

@TanNé: Piramisjáték volt? És a fidesz, ezt engedte? Egy reggelen pedig úgy kelt egy fideszes képviselő, hogy Jujj, ez piramis játék!? és már be is nyújtott egy törvényjavaslatot (rendkívüli eljárással), hogy ennek aztán véget kell vetni!
Az emberi hülyeségnek tényleg nincs határa!

CyberPunK 2018.10.18. 11:43:05

@TanNé: "Eddig is az volt, hogy a lejárat végén kivennéd, de nem adták."

Tudsz ilyenre példát mutatni neten? Eddig akárhányszor ilyet hallottam, akkor mindig kiderült, hogy a T. ügyfél volt balfasz és valamit rosszul csinált. Vagy csak nem tudott a 3 hónap átfutási időről.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.10.18. 11:46:29

@sas70: Sok más kormány is engedte. Mindegyiknek haszna volt belőle. Abban hogy most ez hirtelen miért változott meg, nagyon sok oka lehet. Találgatták itt is sokan, én nem tenném. Megvárom, ameddig kiderül.

@CyberPunK: Keress és találsz. goggle kereső szavak: lakástakarék index fórum

CyberPunK 2018.10.18. 11:56:08

@TanNé: Értem, szóval nem tudsz magadtól ilyet, csak beszélsz összevissza.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.10.18. 12:02:35

@CyberPunK:
Írok, ha hallasz is, akkor keress fel egy pszichiátert!
Tele van ilyen példákkal az index fóruma.
Másrészt meg teszteld le!
Ki kell próbálni.
Menjen be a Fundamentához 10-20 ember, hogy akkor most adják ki a pénzüket.
Várom a beszámolót a tesztről.

CyberPunK 2018.10.18. 12:22:24

@TanNé: Te hülye vagy.

1, ha egy kifejezést szó szerint értelmezel, akkor hogy a picsába vitted végig az általánost?
2, te hoztad fel hogy eddig is így működött, és akkor én nézzek utána meg teszteljem? Nem gurult el reggel a gyógyszer?

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.10.18. 12:24:11

@CyberPunK:
Köztudomású a dolog. Az hogy te éppen nem tudod, nem az én gondom. Járj te utána.

flamer 2018.10.18. 12:26:33

@Kolompár Magneto: Ha már a fogalmakkal operálsz: minden támogatás, ami bármilyen feltételhez van kötve, definíció szerint diszkriminatív, mert az pont azt jelenti, hogy megkülönböztetünk és pont erre szolgál a feltétel.

ze11 2018.10.18. 12:28:55

@N. Barbie: Ott a roggyant tóni-féle ingatlanvásárlásra alakítható vásárlói csoport, akarom mondani lakáslottó, mert "vásárlói csoport", mint olyan tilos.

flamer 2018.10.18. 12:29:16

@TanNé: Hülye vagy. Az ltp megtakarításoknak fix, a kötés idején meghatározott futamidejük van, annak a végén meg kifizetik a pénzt. Ennyi.
Tudom, csináltam.

És nyilvánvalóan nem piramisjáték, mert teljesen egyértelműen ott a fedezet a kifizetésekre.

vackor1 2018.10.18. 12:32:15

@TanNé: Nem is értem amit mondasz.

Itt az emberek havonta befizetnek egy adott összeget és ahhoz ad az állam támogatást ( igen, ingyenpénzt ) , azaz bármelyik intézetnél OTT van a befizetett összeg , többet meg nem kell neki adnia , mert jellemzően kamatot nem fizet ( marginális, tekintsünk el tőle ) . Ha bárki kéri a pénzét, az intézet kifizeti a nála előzőleg befizetett összegekből és mivel az állami pluszt kivéve nem ad többet - azaz ő nem ígéri és nem is tesz hozzá többet - , így köze nincs semmi piramisjátékhoz , se az általad többször, több helyre beírt " Most hogy nem lesznek új szerződések és új befizetések, borulni fog ez a mérleg " értelmezhetetlen blődséghez. Akiknek van szerződésük, ők ugyanúgy tovább fizetik, az állam - ha csak nem lopja el ezt is , de az egy másik eset - továbbra is hozzáteszi az ingyen pénzt és a lejáratkor majd kifizetik az intézetek az embereknek , ahogy eddig is tették szerződés szerint .
Ha arra gondolsz esetleg , hogy "eltőzsdézik" a pénzt , akkor arra kellene a válasz , hogy a hangoztatott 60 milliárdos nyereség honnan van ? ( ismét zárójel : olvasd vissza , hogy mennyi időre szól a 60 milliárd , ez mennyi cég között oszlik meg , majd ezt a számot vesd össze a szerződések 1,5 milliós számával és máris megkapod, hogy egy-egy szerződésen mennyi haszon volt , meg fogsz lepődni , persze ezt az emberek 95 %-a sem értelmezte )

Vagy már tudod , hogy majd ezután "dőlnek" be - persze nyilván csak papíron, ugye ? - ezek a cégek , amik eddig nyereségesek voltak, de majd most jól ellopják a az emberek befizetéseit és azt mondják, hogy buktak a befektetésekkel, amikkel eddig 60 milliárdot kerestek ? ( zárójelben : jellemzően bankokról beszélünk , amiknek amúgy másból is van pénzük, talán a Fundát kivéve )
Ennyire előre látod a dolgokat ? Mert ha igen, akkor kérek pár tippet ha meg nem, akkor miért rémisztgetsz a neten , mert én változatlanul nem értem , hogy miről beszélsz.

flamer 2018.10.18. 12:34:49

@Szél Bernadett börtönben van már?: "Szóval versenyben voltak ezek a Fundamenták állami támogatás nélkül ezzel a közel 400%-os hozammal 7 év alatt?"

Elég hülye dolog egy garantált kamatozású megtakarítást összehasonlítani egy részvény hozamával, mivel teljesen különböző kockázati szinteken vannak. Ha már OTP és hét év: 2007-2017 között az OTP részvény 10000 forintról 4000-re esett, szóval ott -60% nominálhozamot produkált.

flamer 2018.10.18. 12:36:22

@vackor1: "olvasd vissza , hogy mennyi időre szól a 60 milliárd , ez mennyi cég között oszlik meg , majd ezt a számot vesd össze a szerződések 1,5 milliós számával és máris megkapod, hogy egy-egy szerződésen mennyi haszon volt"

Kiszámolnád, hogy másnak már ne kelljen?

CyberPunK 2018.10.18. 12:36:48

@TanNé: Ok, megpróbálom a logikát segítségül hívni, bár félek, hogy haragban vagy vele. Ha köztudomású, akkor hogy a francba lehet most 1,5m szerződés? Szeretik az emberek szopatni magukat, vagy mi?

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.10.18. 12:38:56

pfalúz_62 Creative Commons License 15 perce 0 1 482

Igazat adok neked! Valóban kockázatos dolog, de mivel óriási mennyiségű állami pénz van a rendszerben , és mivel több millió ember megtakarítása van benne, amire nulla, sőt mínusz kamatot fizettek, ( jogtalan gazdagodás) ezért egy törvénnyel módosítani kell az alap szabályzatokat, mely szerint, amint lejár valakinek a szerződése, egy hónapon belül ki kell fizetni (legfeljebb, ha szándékosan benn akarja tartani valaki, akkor lehessen maximum fél évig, piaci kamat mellett benntartani).

Az óriási állami pénztartalom miatt, minden ltp -be állami kancellárt kell kinevezni! Aki amint megrendül a cég helyzete zárolja a számlákat, befektetéseket s egyetlen cél lehet, a megtakarítások + állami támogatás kifizetése.

forrás:
forum.index.hu/Article/showArticle?t=9238964

ze11 2018.10.18. 12:41:07

@TanNé: Ha a szerződéses feltételeknek megfelel, akkor az abban foglaltak szerint megtörténik a kifizetés. "A lakás-elôtakarékossági szerzôdés lakás-elôtakarékoskodó általi felmondási ideje a három hónapos kiutalási idôszakkal rendelkezô szerzôdések esetén három hónap, a kettô hónapos kiutalási idôszakkal rendelkezô szerzôdések esetén kettô hónap. [...] A Lakás-takarékpénztár legkésôbb a felmondási idô utolsó napján a lakás-elôtakarékoskodónak visszafizeti
a) négy lezárt megtakarítási év után, igazolási kötelezettség mellett lakáscélú felhasználásra teljes megtakarítását vagy igazolási kötelezettség nélkül a módozat szerinti betéti kamattal növelt megtakarításait,
b) egyébként a betéti kamattal növelt megtakarításait csökkentve a hatályos Díjtáblázat szerint vonatkozó esetleges díjakkal.
A felmondási idô a felmondás végrehajtásához szükséges hiánytalan dokumentáció beérkezésétôl számítódik." (Fundamenta ÁSZF, 11. § (3)) Elvi lehetőség tehát megvan arra, hogy "azonnal" (ha minden, a felmondáshoz szükséges dokumentum rendelkezésre áll) megkapja a betétes a pénzét, de az ÁSZF erre egy, a kiutalási időszak szerződésben rögzített időtartamához kötött határidőt ad a pénztár részére.

ze11 2018.10.18. 12:44:02

@TanNé: Azt az "óriási állami pénz"-t lehetne máshol is keresni - pl. gázos lölö pár év alatt többet gazdagodott, mint amennyi nyereséget a lakástakarékok a teljes működési idejük során összesen realizáltak. De ha azt nézem, az ltp-be berakott egy éves állami pénznek többszöröse kerül per év gázos lölö és holdudvara zsebébe - vagy épp egy-egy labdarúgóstadion felépítésébe.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.10.18. 12:46:56

@vackor1:
Mi is ezzel a pontos gondod?
Jó a kormánydöntés és
még további jó lépéseket szeretnék.

"Jó döntés volt a kormány részéről, sokkal hamarabb kellett volna ezt megtenni. ... kellene még egy törvény. ...."

flamer 2018.10.18. 12:48:42

@TanNé: Nem unod még, hogy hülyeségeket ésvagy hazugságokat irogatsz ide?

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.10.18. 12:49:00

Leírtam intelmeimet ....
és majd lészen, ahogyan lészen.

CyberPunK 2018.10.18. 12:54:39

@TanNé: Értem, tényleg haragban vagy vele. :D

2018.10.18. 13:46:05

@flamer: tudsz feltétel nélküli támogatásról?

vackor1 2018.10.18. 14:40:09

@TanNé: Ha nem érted, hogy miért beszélsz - már megbocsáss , de - sületlenségeket annak ellenére sem , hogy sokan megírták , akkor több szót erre nem vesztegetnék.

@flamer: Nem szeretek felesleges dolgokat csinálni és nem is fogom most visszakeresni az adatokat , de ha jól emlékszem , akkor 4 évről volt szó és 60 milliárdról. Egyszerűsítsünk és csak négy LTP-t forgalmazó cég között osszuk meg ezt egyenlő arányban, ami azt jelenti , hogy évente 15 milliárd / 4 cég az nincs 4 milliárd / év / cég. Ha 1,5 millió szerződés van , akkor cégenként kezelnek 375 000 szerződést, az évi 4 milliárdot el kellene osztani ezzel a számmal és még 12-vel ( hónap / év ) , így szerintem az jön ki , hogy nagyjából szerződésenként , havonta még 900 forintot sem kerestek ezen a cégek. Tekintsünk el továbbá a közvetítőknek - na itt valóban van piramis -rendszer , de ennek semmi köze TanNé megjegyzéseihez - kifizetett jutalékokról, amik még ezt az eredményt is csökkentik.. Stimmel ? :))

Persze lehet , hogy nem így van , mit tudhat erről egy vackor ? :)
A személyes meglátásom akkor is az , hogy az egyéneknek ez jó volt, más kérdés, hogy állam-szinten nem feltétlenül.. :)

2018.10.18. 14:43:58

@vackor1: az okfejtésed olyan szintű, mintha elmagyaráznád, hogy igaz, hogy a Tesco éves bevétele 32 milliárd forint, de egy Sport szeleten csak 14 forintot keresnek. Mi értelme ennek?

vackor1 2018.10.18. 15:09:31

@Kolompár Magneto: A tacskó valójában 26 forintot keres egy Sport szeleten, kivéve ha nem akciós éppen és amennyiben afrikai és nem európai töketlen fecske hozta , mert köztudottan más a repülési sebességük.. :))

Amúgy meg kérdésre válaszoltam : " @vackor1: "olvasd vissza , hogy mennyi időre szól a 60 milliárd , ez mennyi cég között oszlik meg , majd ezt a számot vesd össze a szerződések 1,5 milliós számával és máris megkapod, hogy egy-egy szerződésen mennyi haszon volt"
Kiszámolnád, hogy másnak már ne kelljen?" , bár tényleg semmi jelentősége de ráérek éppen , ezen túl klikkelj a delikvens nickjére és a tevékenység fül alatt olvass vissza ilyenkor inkább , nem kell kérdezni.

Szívesen. :)

2018.10.18. 15:15:33

@vackor1: köszcsi. Én a te kommentedre válaszoltam, fosok rá, hogy kivel trécseltél előtte. Nyilván azért fejtetted ki, mert szerinted ennek valami jelentősége van. Én meg erre reagáltam.

konrada 2018.10.18. 15:18:20

...érdekes dolog ez az ltp, mert olyanra kapott támogatást, mely alapvetően pénzügyi, és csak áttételesen vezetett a lakhatás segítéséhez.
...viszont minden okos ember abba fektetett be, mert 10% körüli biztos hozamot semmi másból nem lehet kihozni.

...s ezt ki is használták a bankok, mert gyakorlatilag ingyen befektetést kaptak - amire nem kellett kamatot visszafizetni a haszonból, így még az utolsó érettségis-öltönyös gyerek is milliós havi fizetéseket tudott felhajtani, ha sikeresen behúzta ismerőseit...

Szvsz. nem volt értelmes a rendszer ebben a formában - ha az ország érdekeit nézzük - bár azt sem hiszem, hogy az értelmesebb lesz, amit helyette kitalálnak ...legfeljebb egy másik érdekkörnek lesz az...

2018.10.18. 15:24:18

Én egyszer végigbogarásztam egy fundamenta ajánlatot. Az állami támogatást levonva gyakorlatilag nulla volt a hozama. Hála Istennek ennek vége, mehetnek a nagy szakértelmükkel és a még nagyobb arcukkal versenyezni az igazi piacra.
süti beállítások módosítása