Veled vagyunk

Nyugdíjminimum: a kormány szerint nem kell emelni, mert keveseket érint, ami nem igaz

2018. november 14. - Magyar Szakszervezet

nyugdi_j.jpgA nyugdíjminimum nagyon kevés embert érint, mert a havi 28 500 forintos juttatásban részesülő ellátottak aránya tizedszázalékban mérhető a kormány szerint. De ha ez így van, akkor a költségvetést sem érinti, tehát a kabinet nyugodtan felemelheti ezt a szánalmasan alacsony összeget – véli Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke.

A kormány álláspontja szerint nincs szükség a tíz éve változatlanul havi 28 500 forintos nyugdíjminimum emelésére. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára közölte, hogy jelenleg nincs napirenden a társadalombiztosítási nyugdíjrendszer átfogó felülvizsgálata. Így a minimálnyugdíj emelése sem várható – ez derült ki kedden a politikus Hohn Krisztina LMP-s képviselő kérdésére adott válaszából.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a nyugdíjminimum nagyon kevés embert érint, az ekkora juttatásban részesülő ellátottak aránya tizedszázalékban mérhető. A Pénzcentrum nemrégiben közölt is erről konkrét számokat: a januári adatok szerint 69-en kapnak havonta 28 500 forintot, viszont több mint háromezer embernek 25 ezernél is kevesebből kell megélnie, míg 1494-en 25 ezer és 29 990 forint közötti összegből gazdálkodhatnak.

Ez tényleg nem nagy szám, ezért Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke úgy véli, a kormány nyugodtan növelhetné ezt az összeget, hiszen a nyugdíjbiztosítási alap évi háromezer milliárdos bevételéhez képest nem túl jelentős összegről lenne szó, ha a nyugdíjminimumot emelnék. Másfelől a mintegy kétmillió nyugdíjas felének havi százezer, nagyjából 75 ezer embernek meg ötvenezer sem jut. Az érintettek jelentős része tehát a létminimum alatt tengődik, és ha az ő helyzetüket érdemben javítani kívánnák, az már valóban számottevő többletkiadással járna. 

De az, hogy egy társadalom miként becsüli meg a szépkorúakat, Kordás László szerint nemcsak pénzügyi, hanem erkölcsi kérdés is. Az elnök nem kívánja, hogy egy csapásra emeljék fel a minimálnyugdíjat legalább a létminimum szintjéig, a nem egészen 29 ezer forintot viszont elfogadhatatlannak, az államtitkár válaszát pedig végtelenül cinikusnak tartja.

Amiről pedig Rétvári Bence nem beszélt: egyes szociális juttatások összegét is a nyugdíjminimumhoz kötik – hangsúlyozza a MASZSZ elnöke. Így a gyes és az anyasági, valamint a gyermeknevelési támogatás összegét ugyancsak a 28 500 forintból kiindulva állapítják meg. Kordás László úgy véli, hogy a családok évében ezen is érdemes lenne elgondolkodni. 

Az érdekvédő nem vitatja, hogy a költségvetési kiadásoknak határt kell szabni, de nem a nyugdíjasok vagy a családok terhére. Van számos olyan presztízsberuházás, amelyre nincs különösebb társadalmi igény tehát ha nem ezekre költenénk sok milliárdot, akkor szerinte futná a minimálnyugdíj vagy a szociális támogatások összegének érdemi emelésére is. Arról nem is beszélve – tette hozzá –, hogy az egykulcsos jövedelemadó, illetve a családtámogatások jelenlegi rendszere egyértelműen a jómódúaknak kedvez. 

(Fotó: 24.hu)

A bejegyzés trackback címe:

https://veledvagyunk.blog.hu/api/trackback/id/tr4814372535

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása