Tényleg szilveszter előtt egy nappal kell dönteni a jövő évi minimálbérről?

2018. december 28. - Magyar Szakszervezet

vargamiha_ly.jpgEléggé abszurd helyzet állt elő, mert a munkaadók és munkavállalók képviselői december 30-án dönthetnek a jövő évi minimálbér összegéről. Ha nincs egyezség, a kormány mondhatja ki a végső szót, de mikor? Szilveszterkor összeül a kabinet, hogy kormányrendeletben állapítsa meg, mennyi lehet jövőre a legkisebb minimálbér?

A munkaadóknak és a munkavállalóknak még van három napjuk megállapodni, s a kormány azt szeretné, hogy ezt az időt használják ki – mondta egy pénteki sajtótájékoztatón Varga Mihály pénzügyminiszter a 2019-es minimálbér kapcsán. Vagyis egyelőre nincs arról szó, hogy a kormány saját hatáskörében döntene. „Öt perc alatt meg tudnánk tenni a javaslatunkat, de azt szeretnénk, hogy a felek kihasználják még a hátralévő három napot a tárgyalásokra” – mondta a miniszter.

Eddig azt lehetett tudni, hogy a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKf) idei utolsó ülésén, ahol a munkaadóknak és munkavállalóknak meg kellett volna állapodniuk a minimálbérről és a garantált bérminimumról, nem született egyezség, így a kormány kezében a döntés. Korábban olyan hírek érkeztek, hogy erről a két ünnep között a kabinet, vagyis a területért felelős Varga Mihály pénzügyminiszter mondja ki a végső szót. De nem mondta ki, mert máig nincs döntés.

A jól értesült Magyar Idők még december 17-én írt arról, hogy napokon belül eldől el a minimálbér és a garantált bérminimum 2019-es összege, az előbbi összeg 150 ezer forintra nőhet, az utóbbi pedig átlépheti a 200 ezer forintot. Úgy tudták, a napokban ül össze a VKF, mivel a kormány továbbra is bízik a szakszervezetek és a munkaadók megállapodásában, habár a korábbi egyeztetéseken érdemben nem közeledtek az álláspontok.

Amennyiben nem születik egyezség, a kormány várhatóan legalább 150 ezer és legalább 200 ezer forintban határozza meg a két összeget – írta akkor a kormányhoz közeli napilap. Az idén a minimálbér bruttó 138 ezer forint, míg a garantált bérminimum 180,5 ezer forint. Ez azt jelentené, hogy a minimálbér valamivel több mint nyolc, a garantált bérminimum 11 százalékkal emelkedhetne. A vállalkozások viszont mindkét esetben a nyolc százalék körüli értéket tartják reálisnak.

December 19-én ülésezett is a VKF, de a munkaadók és a munkavállalók érdekképviseleteinek álláspontja között továbbra is nagy volt a szakadék, mert a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) mindkét területen ragaszkodik a kétszámjegyű béremeléshez. A szakszervezetek továbbra is a kétszámjegyű minimálbéremelést szeretnének jövőre a Portfolió híre szerint, a munkaadók érdekképviseletei viszont úgy látják, ez nem teljesíthető.

Így patthelyzet állt elő, és ha a Magyar Idők híre igaz, nyolc illetve 11 százalékkal nőhet a minimálbér, illetve a garantált szakmunkás bérminimum jövőre. A meccs azonban még nincs lejátszva. Vasárnapra a pénzügyminiszter váratlanul összehívta a VKF ülését, s ott még a felek huzakodhatnak egymással. Más kérdés, hogy tényleg szerencsés-e szilveszter előtt egy nappal egy ilyen fontos egyeztetést tartani, hiszen már korábban nyilvánvalóvá vált: a munkaadók és a munkavállalók álláspontja között jelentős az eltérés.

És ha ott sem lesz megegyezés, a kormány miként dönt még az idén a minimálbér és a garantált bérminimum emeléséről? Szilveszter napján tényleg összeül a kabinet, s azonnal kormányrendeletben hirdeti ki, jövőre mi mennyi lesz? Ez elég elképzelhetetlennek tűnik. Bár ha a „rabszolgatörvényről” egyoldalúan határozni tudtak, mi akadályozná meg a hatalmat, hogy a minimálbérről is igen gyorsan a munkavállalók érdekeivel ellentétesen döntsenek?

(Fotó: infostrart.hu)

A bejegyzés trackback címe:

https://veledvagyunk.blog.hu/api/trackback/id/tr7514519206

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Éhesló 2018.12.29. 10:31:10

Dönthettetek volna, ha meg tudtatok volna egyezni.
De nem tudtatok.

Ennyire semmitérő gazemberek vagytok.
Ráadásul van pofátok a qrmányra tolni a saját alkalmatlanságotok felelősségét.
Szégyen vagytok, munkásáruló korrupt senkik, hivatásos forradalmárok!

Semper Fidelis 2018.12.30. 19:45:10

Aláírták a megállapodást, case closed.

röf 2018.12.30. 19:48:55

Okafogyott és röhejes a sivalkodás.

Meister · https://www.facebook.com/Meister1977 2018.12.30. 20:02:57

Egyébként az tényleg undorító, hogy akiknek meg kéne állapodni, azok nem tudnak, és utána a kormányra akarják tolni a felelőséget.
Még szerencse, hogy ma egy szakszervezetn kívül a többivel sikerült a megállapodás. Legalább emiatt nem lesz tüntetés jövőre. Bár biztos lesz, az az egy komcsi szakszervezet majd fog tüntetni, hogy miért nem százmillióra emelték a minimálbért....

ulpius66 2018.12.30. 20:05:01

Ha teszem azt a kormány három napja döntött volna a 2019-es minimálbérről, akkor meg az vóna a baj!

8CyB4 2018.12.30. 20:57:14

300 euro lesz a minimalber nettoban:D Ez a vicc nem az hogy a komcsik egyeztetes nelkul a munkavallalok ellen dontenek.

DFK 2018.12.30. 21:21:08

Szánalmas szakszervezetek.

ulpius66 2018.12.30. 21:56:15

@8CyB4: A ballibsi kormányok (pufajkás, D-209, futóbolond, libatolvaj) alatt mennyi volt a minimálbér?

ulpius66 2018.12.30. 22:00:58

@8CyB4: A teljesség kedvéért azt is írd mán meg, azokban az időkben évente hány százalékkal nőtt a minimálbér, és mennyi volt az éves infláció!

Előre is köszike!
(természetesen ki ne hagyd a gazdasági válságot sem...)

Zed is not dead yet 2018.12.30. 23:07:08

Hát naná! És ami a jogszabályi környezetet illeti, eltelik még január nagyobbik fele, mire minden ki is lesz hirdetve, a szükséges digitális nyomtatványok legealább első béta változatban felkerülnek a hivatali honlapokra (gondosan szétterítve, az infóvadászat izgalmait ne spórolja meg a magyar) és valamikor nyárra már talán a NAV is fog tudni válaszokkal szolgálni szakmai kérdésekre. Nade miben különbözik ez attól, ami az elmúlt években volt e téren?

8CyB4 2018.12.30. 23:21:34

@ulpius66: Magasrol leszarom a balibsi kormanyokat. A kereszteny-kommunistak a 3. ciklusukat viszik es annyit sikerult elerni hogy 600ezer magyar lelepett es a minimum ber egy honapra kevesebb mint a nemet vagy osztrak minimum egy hetre. A teljes kudarc elismeresekent meg attoltak a rabszolgatorvenyt is. Nyilvan te is kivagy tomve lenyult trafikokkal, ellopot allami foldekkel, EUs fejlesztesi penzekkel, igy neked ez egzisztencialis es anyagi erdeked hogy hazaarulokat szolgalj.

ember100 2018.12.31. 01:32:28

@ulpius66:
Helló !

De TÉNYLEG ?????
Kádár alatt 3.60 volt a kenyér és 30 Ft a bonón :)
Lassan 9 év ámokfutás után még van képed EZT leírni hogy mi volt a Bajnai , Gyurcsány ...alatt ?????

ember100 2018.12.31. 01:42:16

@ulpius66:
Helló !

Hát tudod nagy egy franc vagy :)
A család 8 tojásból akar vacsorát csinálni hogy jól lakjanak .
Van 3 tojásuk 100% al növelik (megduplázzák ) a tojások számát így 6 tojásuk lesz megcsinálják a rántottá NAAAA ki marad éhes ?
Azt hiszem ennyit a nem lehet megélni a minimálbérből és akkor adunk 20 % emelést .
Azt hiszem mára ennyi tanmese elég lesz :)

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.12.31. 04:48:35

@8CyB4:

Még szerencse, hogy Gyurcsány alatt sokkal több, 72 ezer volt a minimálbér. Az akkor 1500 eurónak felelt meg, s több volt az osztrák minimálbérnél.

Fazakas László 2018.12.31. 06:24:03

@8CyB4: -"annyit sikerült elérni hogy 600 ezer magyar lelépett"-

Igen?
És hányan "léptek le" Romániából, Bulgáriából, a balti köztársaságokból, a volt NDK-ból, Lengyelországból? Meg se említve a Cseh Köztársaságot, Szlovákiát s a volt jugoszláv tagokat ...
Minden bizonnyal ott is a Fidesz kormányoz (és persze Orbán Viktor).
Birom én, amikor ez az általános probléma, hogy hányan léptek le!
Mindenkinek meg lett adva a világútlevél, továbbá egész Európában a teljeskörű és szabad munkavállalás + letelepedés joga!
Persze az új esztendőben (a 2/3-dal) el is lehetne venni, vagy törvényesen megvonni, akkor bezzeg az lenne a bajotok, hogy 600 ezren hazajöttek, és ugyan honnan adjunk nekik munkát?
Eléggé szánalmas ám a logikátok, de talán inkább nincs is!

8CyB4 2018.12.31. 06:29:58

@Fazakas László: Igen, az egesz generaciod egy kudarc a kelet europai tersegben. Mind tarsadalmi mind gazdasagi ertelemben. Nem kell ahhoz feltetlen Orban Viktornak lenned hogy mindent tonkretegyel amihez kozelkerulsz, es mindenbol kilopj valamit amit elersz a kezeidel. Nalatok ez generacios tulajdonsag.

8CyB4 2018.12.31. 06:30:48

@maxval balcán bircaman: Te egy jol ismert hazaarulo vagy.

8CyB4 2018.12.31. 06:42:04

@maxval balcán bircaman: Birca, te annyira szervilis vagy, hogy a sajatjaid is lekopnek. Nem vagyok liberalis, plane nem baloldali, de te igy is hazaarulonak tunsz.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.12.31. 07:01:26

@8CyB4:

Te olyan nem-ballib vagy, aki véletlenül mindenben a ballib álláspontot erpsíti, világos.

8CyB4 2018.12.31. 07:08:18

@maxval balcán bircaman: A kereszteny-kommunistak seggebol Birca, mindenko ballibnek latszik, pont ugyanugy ahogy a szovjet-kommunistaknak mindenki eroszakos jobboldali reakcionista volt. Tenyleg azt hiszitek hogy ezt a szart el tudjatok adni annak aki 85' utan szuletett:)?

rnz 2018.12.31. 09:34:18

Ha van sapka, ha nincs. Szánalmas nyomorultak.