Veled vagyunk

Kordás László: Kevés a munkaügyi ellenőrzés, túl sok a munkahelyi baleset

2019. március 19. - Magyar Szakszervezet

munkabaleset_1.jpgEgyre több a munkahelyi baleset: öt év alatt nagyjából 15 százalékkal nőtt a regisztrált esetek száma. Ennek oka a dolgozók fokozott leterheltsége, a másik a munkaügyi ellenőrzések gyakoriságának csökkenése: egy-egy cég átlagosan 82 évente számíthat hatósági vizsgálatra.

A Pénzügyminisztérium munkavédelmi főosztályának adatai szerint tavaly 23 738 baleset történt, ezek közül 78 esetben veszítette életét a dolgozó. Öt évvel ezelőtt még kevesebb, mint húsz ezer munkahelyi balesetet regisztráltak. Pedig a munkavédelmi hatóság szerint javulnak a munkakörülmények, legalábbis erre utal az, hogy 2017-hez képest 4,4 százalékkal kevesebb munkáltatónál találtak munkavédelmi szabálytalanságot.

A Ternd FM kérdésére Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke elmondta: az egyik ok a munkaerőhiány lehet, amely a dolgozók fokozott leterhelésével jár, ami fáradtsághoz, figyelmetlenséghez vezethet. Ennek gyakori következménye a munkahelyi balesetek számának növekedése.

Ugyanakkor ok lehet a munkaügyi ellenőrzések számának visszaesése: egy-egy munkáltató átlagosan 82 évente számíthat az ellenőrök megjelenésére, és ennek nincs visszatartó ereje. Kordás látott ráadásul olyan üzleti tervet is, amelybe eleve belekalkulálták az esetleges bírságot, ami nagyon nincs jól.

A munkaerőhiány oda vezethet, hogy az embereket a törvényes kereteken túl is foglalkoztatják, a munkaidő-nyilvántartást pedig kockás papíron vezetik. Ha ezt a rendelkezést is megszegik, nem lehet jobb a helyzet munkavédelmi szabályok betartása terén sem – fogalmazott Kordás. Ezért mindenképpen fokozni kellene a munkaügyi ellenőrzések számát.

Csaknem megduplázódott tavaly a súlyos csonkulásos munkahelyi balesetek száma – hívta fel a figyelmet a Népszava is. A lap ugyanarra a következtetésre jutott: a munkaerőhiány miatt a cégek a még náluk dolgozókat hajtják a végkimerülésig. A végzetes következményekkel járó munkabalesetek száma is évről évre emelkedik: tavaly 78 dolgozó halt meg munkavégzés közben.

A munkavédelmi hatóság ennek ellenére a munkakörülmények javulását tapasztalta a hazai vállalkozásoknál. Ezt a következtetést vonták le abból, hogy 2017-hez képest tavaly 4,4 százalékkal kevesebb munkáltatónál találtak munkavédelmi szabálytalanságot. Ez azonban még mindig a munkahelyek csaknem 73 százalékát jelenti.

A szabálytalansággal érintett dolgozók száma viszont nőtt: a 310 ezer munkavállaló közül 208 ezer esetében tapasztaltak az ellenőrök a valamilyen problémát. Ezek negyede súlyos munkavédelmi szabálytalanság volt. Ilyennek számít például, amikor a mélyépítési, közműépítési földmunkáknál nem dúcolják alá, vagy nem kerítik el a munkagödröket.

Az építőiparban a magasban végzett munkáknál még mindig gyakori, hogy a munkáltató nem biztosít megfelelő védőfelszerelést, vagy épp a dolgozók nem használják azokat. A feldolgozóiparban, a gépiparban és a mezőgazdaságban a gépek idézik elő a súlyos baleseteket a biztonsági berendezések vagy védőburkolatok kiiktatása miatt.

A munkaadók ugyanakkor nem veszik félvállról a munkavédelmet – ezt tapasztalja László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke is. Hogy mégis egyre több a baleset a munkahelyeken, annak a szakszervezeti vezető szerint az az oka, hogy a munkaerőhiány miatt a cégek jóval kevesebb dolgozóval próbálják ugyanazt a termelést fenntartani. A túlhajtott munkások pedig könnyebben hibáznak, a harmadik ledolgozott szombat után könnyebben nyúlnak rosszul a berendezésekhez.

Problémát jelent a szakértelem hiánya is, és az, hogy kevesebb idő jut az újoncok betanítására. Fémmegmunkálásra például már nem tudnak szakembereket fölvenni a cégek, ezért betanított munkásokat alkalmaznak. Az egyik ilyen üzemben a feladatok elsajátítására korábban két hét állt rendelkezésre, ma csupán egy nap: a roncsolásos balesetek száma 30 százalékkal meg is ugrott – említ egy példát László Zoltán.

(Fotó: Népszava)

A bejegyzés trackback címe:

https://veledvagyunk.blog.hu/api/trackback/id/tr7314700636

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása