Valódi érdekegyeztetésre és tárgyalásokra van szükség, hogy elkerülhető legyen az olyan törvény- és jogszabályalkotás, amikor az érintettek képviselői nem jutnak szóhoz – amint történt ez Magyarországon például a „rabszolgatörvény” kapcsán, illetve a közelmúltban a közigazgatásban, majd a tudományos életben dolgozó sok ezer munkavállalót érintő szabályozás esetében.
Mindannyian az ILO – az ENSZ Nemzetközi Munkaügyi Szervezete – megalakításának 100. évfordulójáról beszélünk, megünnepelve, hogy az első nagy világégés utáni kijózanodás során egy olyan struktúrát alkottak meg elődeink, ami kiállta az idők – és a partneri konfliktusok– próbáját. Abból indulunk ki, hogy mindannyian a munka világának szabályozott működését, a gazdasági és társadalmi fejlődés békés útját lehetővé tenni hivatott tripartit együttműködés mellett tesszük le a voksot azzal, hogy a közösen kidolgozott és elfogadott szabályok, normák alapján alakítjuk a munka világa, a szociális partnerség mindennapi gyakorlatát – hangsúlyozta a Magyar Szakszervezeti Szövetség képviselője pénteken Genfben.
Ünnepeljünk, és egyben vonjunk mérleget arról, hogy mennyiben sikerül a munkahelyeken, nemzeti szinten érvényt szerezni az ILO normáinak, ajánlásainak. Ez elengedhetetlen, mert nagyon sok tennivalónk van még, s ezért is tartanak ma akciónapot svájci kollégáink! Szégyen, hogy csak az alapvető normák ratifikálása mekkora hiányt szenved, megfosztva így munkavállalók sokaságát a tisztességesen szabályozott keretek közötti foglalkoztatástól, nem beszélve arról, hogy még mindig vita tárgyát képezi, kit is tekintünk „dolgozónak”. És ez egyetemes/ globális probléma.
Ha a kollektív jogok érvényesülést vesszük górcső alá, azt kell látnunk, hogy a fejlett világ sok országában – a jó példák mellett – ma már a korábban szerzett jogok megőrzése is kérdésessé válik. De legalább ekkora probléma, hogy sok helyen a nagyrészt kiüresített tripartit struktúrákban érdemi tartalom és eredmény nélkül játsszuk el a partnerség látszatát.
A magyar szakszervezetek a tagjainktól kapott mandátum alapján eredményorientált tárgyalópartnerként kívánnak működni, s ehhez várjuk a munkáltatók és a kormány együttműködését. Nyitottságot, partnerséget és nem kirakatpolitikát kérünk. Valódi érdekegyeztetésre és tárgyalásokra van szükség, hogy elkerülhető legyen az olyan törvény- és szabályalkotás, amikor az érintettek képviselői nem jutnak szóhoz – amint történt ez Magyarországon például a „rabszolgatörvény” kapcsán, illetve a közelmúltban a közigazgatásban, majd a tudományos életben dolgozó sok ezer munkavállalót érintő szabályozás esetében.
Tizenöt éve a magyar munkavállalói küldött felszólalásában azt hangsúlyozta, „hogy a deklarációkban, a felajánlásokban, kötelezettségvállalásokban megfogalmazottak gyakorlatba ültetésére kell helyezni a hangsúlyt. A foglalkoztatás helyzete, minősége, a méltó munka koncepciójának napi gyakorlattá tétele közös, tripartit felelősség és feladat mind nemzeti, mind nemzetközi szinten”.
De hogyan lehet ezt megvalósítani, ha a 87-es, illetve a 98-as nemzetközi alapegyezmények súlyosan sérülnek, és a törvények betartatásáért felelős hatóságok, kormányok mindezt elnézik? Ha – mint történik ez jelenleg – nagy nevű multinacionális vállalatoknál gyakorlatilag a hatóságok jóváhagyásával folytathatnak jogellenes gyakorlatot?
Fontosnak tartjuk, hogy jelen konferencia is megerősítse az ILO mandátumát, a gazdasági, társadalmi felemelkedés érdekében az együttműködésen alapuló, kiegyensúlyozott munkaügyi kapcsolatok gyakorlatának megteremtését. Ehhez elengedhetetlen a normaalkotás, a monitoring és ellenőrzés, a technikai együttműködés, a támogató programok sora – és a szükséges források biztosítása. A nemzetközi normák súlyos, folyamatos megsértése esetén az ILO nem maradhat pártatlan – a normák érvényesítéséért aktívan fel kell lépnie!
Nagyon sok megoldásra váró kérdés áll előttünk – a fiatalok foglalkoztatási helyzete, adekvát gazdaság- és foglalkoztatáspolitika, koherens társadalompolitika kidolgozása, az oktatási, a képzési és a foglalkoztatáspolitika összhangjának megteremtése. Ezek a szociális partnerek – a munkaadók, a munkavállalók és a kormány – közötti tripartit fellépést igényelnek. A méltó munka nemcsak a foglalkoztatás mennyiségi növelését, hanem a munka minőségének javítását is feltételezi. Tehát tennivalónk lesz elég – mi, magyar szakszervezetek készen állunk az együttműködésre. A hazai szakszervezetek ugyanakkor köszönetet mondanak azért a támogatásért, amelyet az elmúlt évtizedekben az ILO budapesti regionális irodája munkatársaitól kaptak.
Mi is az ILO?
Az ILO nemzetközi munkaügyi normákat alkot, s előírja többek között a kényszermunka tilalmát, a munkavállalók szervezkedési szabadságát, sztrájkjogát, a kollektív szerződés jogát. Hangsúlyosan foglalkozik a munkaegészséggel és munkabiztonsággal kapcsolatos szabályozással, az egyenlő esélyek és bánásmód érvényesülésének előmozdításával, a társadalmi kirekesztés elleni harccal, valamint a munkahelyen az emberi méltóság megőrzését szolgáló intézkedések érvényesülésének elősegítésével. A szervezet – amely egyedüliként tripartit alapon működik, tehát a kormányok, a munkaadók és a munkavállalók képviselőit tömöríti –, 1919-ben jött létre, s Magyarország 1922 óta a tagja, s valamennyi fontos konvenciót elfogadta. Az ILO 1946-ban az ENSZ első szakosodott szervezete lett.
(A fotón Kordás László MASZSZ-elnök és György Károly, a szervezet nemzetközi titkára látható)
