Sokat javult a szakszervezetek megítélése a fiatalok körében

2019. június 27. - Magyar Szakszervezet

rabszolganapi.jpgSok fiatalt sikerült megnyerni azzal, hogy a civil szervezetek, a pártok, a diákok és a szakszervezetek tavaly együtt tiltakoztak a rabszolgatörvény ellen. Az érdekképviseletek ismertsége és megítélése a megmozdulások nyomán számottevően javult.

Ezer, 35 alatti fiatal körében végzett közvélemény-kutatást a Policy Agenda június elején, s kiderült, hogy lényegesen javult a szakszervezetek ismertsége és megítélése – mutatta be az eredményeket szerdán Bábel Balázs, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnökségi tagja. Egy tavalyi felmérés során kiderült, sokan még azt sem tudták, hogy egyáltalán létezik érdekképviselet.

A változás magyarázatát egyértelműen abban látják, hogy a múlt év végén civil szervezetek, diákok és szakszervezetek együtt tiltakoztak a rabszolgatörvény ellen. Érdekes. különben, hogy a fiatalok 18 százaléka nem hallott a megmozdulásokról, 37 százalék hallott róla, de nem követte, 45 százalékuk viszont figyelemmel kísérte az eseményeket.

A kutatás egyik meglepő eredménye, hogy a legfiatalabbak, az 1995 után született Z generáció már dolgozó tagjainak véleménye javult a leginkább az érdekképviseletek tevékenységéről. Sok fiatal be is lépett a helyi alapszervezetbe, de ennél is többen tájékozódtak, működik-e szakszervezet a munkahelyükön.

Az 1980 és 1994 között születettek körében a tagok aránya tíz százalékra nőtt, míg a legfiatalabbak csaknem ötöde állítja, hogy szervezett dolgozó. Egyébként a megkérdezettek 27 százaléka mondta, hogy a munkahelyén működik szakszervezet, és sokan hisznek abban, hogy az esetleges problémáik esetén az állam helyett inkább az érdekképviseletektől számíthatnak segítségre.

Az érdekvédők megítélésének változását talán leginkább azon lehet lemérni, hogy miként válaszoltak arra a kérésre, „a szakszervezet a szocializmusból itt ragadt őskövület-e?”. Tavaly a válaszolók még csupán egyharmada utasította el ezt, ma pedig már kétharmaduk nem ért egyet ezzel.

Nőtt azok aránya is, akik szerint a szakszervezet valódi közösséget kínál a tagjainak, és 26 százalékról 43-ra emelkedett azok aránya, akik megbíznának az érdekvédőkben egy munkahelyi konfliktus esetén. Nagyon fontos tanulság ugyanakkor a kutatás szerint, hogy a fiatalok nem hisznek az elégedetlenség kifejezésére eddig használt eszközökben, leginkább az utcai demonstrációkból ábrándultak ki, mert hiába fagyoskodtak napokon keresztül az utcán, ez a hatalmat nem érdekelte, nem vonta vissza a rabszolgatörvényt.

A fiatalok ugyanakkor elégedetlenek a foglalkoztatási viszonyokkal, az alacsony bérekkel, s azt gondolják, nincs módjuk karriert építeni, mert az előrejutásban inkább a kapcsolatok számítanak és nem a tudás. Ezért sokan kiszolgáltatottnak érzik magukat.

Kordás László MASZSZ-elnök szerint az eredmények visszaigazolják a szakszervezeti erőfeszítéseket, de ez csak egy pillanatfelvétel. Jó irányba indultak el, de továbbra is menni kell előre, s a fiatalok érdekében is ki kell lépni a nyilvánosság elé. Hangsúlyozta: új ötletekre, kreatív megoldásokra van szükség, hogy megmaradjon a fiatalok érdeklődése a szakszervezetek tevékenysége iránt.

(Fotó: napi.hu)

A bejegyzés trackback címe:

https://veledvagyunk.blog.hu/api/trackback/id/tr5214914334

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hungry horse 2019.07.01. 15:40:11

Milyen "eredményeitek" voltak?
Semmilyenek.
Az általatok támogatott pártokat ismét tönkre verték, a tagságotok elillant a hitelességetekkel együtt.
Senkit nem képviseltek magatokon kívül.
Hivatásos forradalmárok, megélhetési agitátorok vagytok.