Gyomorforgató állapotok a BKV pihenőiben

2018. augusztus 17. - Magyar Szakszervezet

bkvpiheno_1.jpgFutótűzként terjed a BKV-nál egy spontán mozgalom: a járművezetők azokat a felháborítóan méltatlan állapotokat fényképezik le, amelyek között a rövid pihenőjüket kénytelenek tölteni. Könnyíthetnek magukon és étkezhetnek is – ha lenne hozzá gusztusuk. A Fotózz! mozgalom felhívására érkező képek döbbenetes körülményekről árulkodnak.

Tovább

Egyeztetést sürget a MASZSZ a közszférában bejelentett leépítésekről

lee_pi_te_s.jpgA közszférában először a feladatok áttekintésére lenne szükség, s az esetleges leépítésekről csak utána lehetne beszélni a Magyar Szakszervezeti Szövetség álláspontja szerint. Ráadásul a létszámcsökkentést egyeztetés nélkül, a sajtón keresztül jelentette be a kormány, ami teljességgel elfogadhatatlan.

Tovább

Ha megszűnik az Erzsébet-utalvány, mi lesz a rászorulók üdültetésével?

u_du_le_s.jpgAz Erzsébet-utalvány nem csupán egy sajátos béren kívüli juttatás: a kibocsátott utalványok értékének nyolc százaléka a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány tulajdonában álló Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt.-hez folyt be, s ebből jutott rászoruló gyerekek és nyugdíjasok üdültetésére is. Jövőre megszűnik az utalvány kedvezményes adóztatása, a cégek ezért aligha vásárolnak majd ilyet a dolgozóiknak. Vége lesz az üdültetésnek is?

Tovább

Az államfő nem áll ki a munkavállalók mellett

a_derja_nos0.jpgÁder János hivatala most arról tájékoztatta a Magyar Szakszervezeti Szövetséget, hogy az államfő az adótörvények módosításáról szóló törvénycsomagot „valamennyi szempontot mérlegelve” írta alá. Tehát nem vette figyelembe, hogy a cafetéria szabályainak változása miatt kétmillió munkavállaló érdeke sérül.

Tovább

Cafetéria: a XV. kerületi önkormányzat megőrzi a béren kívüli juttatások nettó értékét

ange_la.jpgSaját költségvetése terhére is kész vállalni a XV. kerületi önkormányzat a cafetéria adózásával kapcsolatos módosítások következményeit annak érdekében, hogy a munkavállalók nettó jövedelme jövőre se legyen kevesebb.

Tovább

Nyílt levelet intézett a MASZSZ a köztársasági elnökhöz

a_derja_nos.jpgA parlament múlt pénteken elfogadta az adótörvények módosításáról szóló, a cafetéria rendszerét is érintő, legalább kétmillió munkavállaló számára kedvezőtlen törvényjavaslatot. A Magyar Szakszervezeti Szövetség ezzel kapcsolatban nyílt levelében arra kéri Áder János köztársasági elnököt, hogy azt az alaptörvényben biztosított jogkörével élve küldje vissza megfontolásra az Országgyűlésnek.

Tovább

Elszabadult a pokol a Nagykörúton

ke_pernyo_foto_2018-07-19_21_07_25.pngErre senki nem számított: elszabadult a pokol a Nagykörúton a villamospálya átépítése miatt.  A buszoknak félig az úttesten alvó részeg emberek, a buszsáv határára telepített éttermi teraszok és az úthibák között kell szlalomozniuk, miközben a szabálytalanul biciklizők és a tilosban parkoló autók, turistabuszok, áruszállítók okozta vészhelyzeteket is ki kell védeniük – hívja fel a figyelmet közleményében a BKV-nál működő Egységes Közlekedési Szakszervezet.

Tovább

Az MNB a Magyar Szakszervezeti Szövetség mellé állt a cafetéria ügyében?

mnbke_p.jpgCsökkenhet a foglalkoztatottak nettó jövedelme a béren kívüli juttatások szabályainak változása okán jövőre – állapította meg a Magyar Nemzeti Bank is. Nem várt helyről kaptak tehát támogatást a szakszervezetek, amelyek ugyanezen okból tiltakoznak a cafetéria rendszerének átalakítása miatt.

Tovább

A parlamenti képviselőket tényleg csak a saját fizetésük érdekli?

ke_pviselo_fizete_sek.jpgHavi bruttó kétszázezer forinttal emelnék a parlamenti képviselők tiszteletdíját. Az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága viszont meg sem hallgatta a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnökét, aki arról beszélt volna, hogy a cafetéria adóztatási szabályainak változása miatt az érintett dolgozók évi nettó jövedelme nyolcvan-kilencvenezer forinttal csökken.

Tovább