Az államfő nem áll ki a munkavállalók mellett

2018. augusztus 11. - Magyar Szakszervezet

Áder János hivatala most arról tájékoztatta a Magyar Szakszervezeti Szövetséget, hogy az államfő az adótörvények módosításáról szóló törvénycsomagot „valamennyi szempontot mérlegelve” írta alá. Tehát nem vette figyelembe, hogy a cafetéria szabályainak változása miatt kétmillió munkavállaló érdeke…

Tovább

Nyílt levelet intézett a MASZSZ a köztársasági elnökhöz

A parlament múlt pénteken elfogadta az adótörvények módosításáról szóló, a cafetéria rendszerét is érintő, legalább kétmillió munkavállaló számára kedvezőtlen törvényjavaslatot. A Magyar Szakszervezeti Szövetség ezzel kapcsolatban nyílt levelében arra kéri Áder János köztársasági elnököt, hogy azt…

Tovább

A parlamenti képviselőket tényleg csak a saját fizetésük érdekli?

Havi bruttó kétszázezer forinttal emelnék a parlamenti képviselők tiszteletdíját. Az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága viszont meg sem hallgatta a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnökét, aki arról beszélt volna, hogy a cafetéria adóztatási szabályainak változása miatt az érintett dolgozók évi…

Tovább

Nyílt levél a képviselőkhöz a cafetéria ügyében

Nyílt levélben hívja fel a Magyar Szakszervezeti Szövetség a parlamenti képviselők figyelmét arra, hogy a cafetéria rendszerének tervezett átalakítása miatt a munkavállalók nettó jövedelme csökkenhet.

Tovább

A szakszervezetek szerint a cafetériáról hosszú távú megállapodást kellene kötni

A szakszervezetek arra kérik a kormányt, hogy a családokat támogató, a munkaerőhiány csökkentését és az öngondoskodást elősegítő cafeteria-elemeket őrizze meg, fenntartásukról pedig kössön a szociális partnerekkel 2022-ig szóló megállapodást – mondta a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke…

Tovább

Kivégzi a kormány a cafetériát?

Tiltakozik a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) a cafetéria keretében nyújtható egyes juttatások adómentességének megszüntetése miatt. A konföderáció azzal sem ért egyet, hogy a rendszer egyetlen kedvezményesen adózó eleme a SZÉP-kártya marad. Korábban a Fidesz-kormány döntött úgy, hogy a…

Tovább

Képviselőjelölt lett Nemes Gábor

Egyik legfontosabb feladatának tekinti Nemes Gábor, hogy közreműködjék a szociális partnerek – a kormány, a munkaadók és a munkavállalók – közötti párbeszéd korábban lebontott intézményrendszerének helyreállításában. Az Egységes Közlekedési Szakszervezet vezetője és a Magyar Szakszervezeti Szövetség…

Tovább

Változik a munka törvénykönyve – de a melós kiszolgáltatottsága marad

Jövőre legalább a szakszervezeti tisztségviselőket valamivel nehezebb lesz kirúgni, de a munka törvénykönyvében más lényeges változás nem történik. Illetve még valami: a „munkáltató a munkavállaló egészségi állapotának változására tekintettel köteles a munkafeltételeket, a munkaidő-beosztást (…)…

Tovább

Nem egyetlen munkaszüneti napon múlik a magyar gazdaság versenyképessége

A hollandok és a németek évi négyszáz órával dolgoznak kevesebbet, mint a magyar munkavállalók, s náluk a bruttó hazai termék három-három és félszerese a hazainak. Tényleg december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánításán múlik a magyar gazdaság versenyképessége? Aligha.

Tovább

Legyen munkaszünet december 24-e, de a munkaadóknak ez nem teszik! Marad a népszavazás?

A munkaadói oldal elutasítja, hogy újabb munkaszüneti napot vezessenek be, s december 24-én munkára köteleznék az embereket, miközben azon a napon a többségük kényszerszabadságra küldi az alkalmazottait – illetve egy közeli szombaton dolgoztatja őket –, mert érdemi teljesítményt a szenteste napján…

Tovább