Veled vagyunk

Nyílt levelet intézett a MASZSZ a köztársasági elnökhöz

2018. július 24. - Magyar Szakszervezet

a_derja_nos.jpgA parlament múlt pénteken elfogadta az adótörvények módosításáról szóló, a cafetéria rendszerét is érintő, legalább kétmillió munkavállaló számára kedvezőtlen törvényjavaslatot. A Magyar Szakszervezeti Szövetség ezzel kapcsolatban nyílt levelében arra kéri Áder János köztársasági elnököt, hogy azt az alaptörvényben biztosított jogkörével élve küldje vissza megfontolásra az Országgyűlésnek.

Tisztelt Köztársasági Elnök Úr!

Az Országgyűlés 2018. július 20-i ülésnapján fogadta el a T/625 számon benyújtott, az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények módosításáról, valamint a bevándorlási különadóról szóló törvényjavaslatot.

A törvényjavaslat jelentős mértékben átalakítja a béren kívüli és egyéb kedvezményes juttatásokra vonatkozó szabályokat. Az eddig adómentesen adható juttatások közül az óvodai, bölcsődei térítés munkáltatói támogatásának adómentessége marad meg, míg a kedvezményes közteher mellett adható juttatások közül egyedül a Széchenyi Pihenőkártya. Így többek között megszűnik a nyugdíjpénztári és egészségpénztári hozzájárulás, az iskolakezdési támogatás a lakáscélú munkáltatói, a mobilitási célú lakhatási támogatás és a diákhitel törlesztés támogatásának adómentessége.

Az átalakítás a Magyar Szakszervezeti Szövetség, valamint a szakszervezeti konföderációk egységes álláspontja szerint nemzetgazdasági szempontból indokolatlan, a költségvetés számára érdemi többletbevételt nem eredményez, a munkavállalók számára viszont a nettó jövedelem jelentős csökkenéssel is járhat. Ezenkívül ellentétes olyan, az egész társadalom és a gazdaság számára alapvető fontosságú célokkal, mint az öngondoskodás elősegítése, a családok és a lakhatás támogatása, a munkaerőpiaci mobilitás ösztönzése és a munkaerőhiány csökkentése.

A törvényjavaslat veszélybe sodorja a szociális üdültetést, azaz a családosok, nagycsaládosok, fogyatékossággal élők és nyugdíjasok pihenésének támogatását is, mivel a szociális üdültetés pénzügyi alapját az Erzsébet-utalványcsalád forgalmazásának pénzügyi eredménye biztosítja. Az átalakítás nyomán az Erzsébet-utalványokat is magasabb közteher sújtja, így várhatóan azokat a jelenleginél jóval kevesebb munkáltató fogja biztosítani a munkavállalóinak, ami a szociális üdültetésre rendelkezésre álló összeg jelentős csökkenéséhez vezet.

A béren kívüli és egyéb kedvezményes juttatásokra vonatkozó szabályok jelenlegi formában történő megváltoztatásával a szakszervezeti konföderációkon kívül nem értenek egyet sem a munkáltatói érdekképviseletek, sem az önkormányzatok érdekszövetségei, amint azt a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF), illetve az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (OKÉT) keretei között is kifejtették. A szabályok átalakítása a foglalkoztatottak nettó jövedelmének csökkenését okozhatja, miközben a 2019. évi költségvetésről szóló jelentésében a Magyar Nemzeti Bank is elismerte, hogy ez a költségvetés egyenlegére nem gyakorol érdemi hatást.

A fentieken kívül súlyosan aggályos az is, hogy a törvénytervezet az érintett érdekképviseletekkel való előzetes konzultáció nélkül került benyújtásra az Országgyűlésnek. Álláspontom szerint az a gyakorlat, hogy az érdekegyeztető fórumok összehívására, az érdekképviseletekkel való konzultációra csak valamely törvénytervezet benyújtását követően kerül sor, nem egyeztethető össze a jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 2010. évi CXXXI. törvény preambulumában is megfogalmazott kívánalommal, hogy a    „a jó kormányzás keretében a társadalom legszélesebb rétegei kapcsolódhassanak be a jogszabályok előkészítésébe”. 

Tisztelt Köztársasági Elnök Úr!

Bizonyos vagyok abban, hogy a fent említett társadalmi és gazdasági célokkal, értékekkel Ön is egyetért, és bízom benne, hogy a törvénytervezetnek a béren kívüli és egyéb kedvezményes juttatásokra vonatkozó részével kapcsolatos, az érdekképviseletek széles köre által megfogalmazott aggályokat Ön is osztani fogja.

Ezért azzal a tiszteletteljes kéréssel fordulok Önhöz, hogy élve az Alaptörvény 6. cikk (5) bekezdésében biztosított jogkörével, az elfogadott törvénytervezetet megfontolásra küldje vissza az Országgyűlésnek.  

Budapest, 2018. július 23.

Megkülönböztetett tisztelettel:

Kordás László

elnök

(Fotó: index.hu)

A bejegyzés trackback címe:

https://veledvagyunk.blog.hu/api/trackback/id/tr1014133251

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása