A szakszervezetek már 2004-ben kezdeményezték, hogy december 24-e legyen munkaszüneti nap, de akkor hiába próbálkoztak. A KDNP 2011-ben javasolta, hogy inkább nagypénteken ne dolgozzunk, s ezt az idén sikerült is elérnie a pártnak. Most viszont népszavazás jöhet a szentestéről, és aki e mögött hátsó szándékot keres, az téved.
A változó társadalmi környezet, a mind több helyen tapasztalható szakszervezet-ellenesség nagyban befolyásolja a potyautas-szindróma erősödését, vagyis azt, hogy egyre kevesebb a tagdíjfizető szervezett dolgozó – mondják egybehangzóan munkahelyi érdekvédők. A jelenség okáról és a megoldás módjáról kérdeztünk több évtizedes tapasztalatokkal rendelkező és pályája elején járó szakszervezetei vezetőket.
Átvette a szenteste munkaszüneti nappá nyilvánítása érdekében indított népszavazási kezdeményezés aláírásgyűjtő íveit a szervezőtől hétfőn a Magyar Szakszervezeti Szövetség. A konföderáció reményei szerint több tízezer aláírással támogathatják az akció sikerét, tehát a referendum kitűzését.
Élére áll a Magyar Szakszervezetei Szövetség a kezdeményezésnek: legyen munkaszüneti nap december 24-e – erről az elnökség a közelmúltban döntött, miközben a Kúria végzésére vártak, indulhat-e az aláírásgyűjtés. A kérdés zöld utat kapott, ezért a MASZSZ felkéri a hazai szakszervezeteket: csatlakozzanak, s gyűjtsék országszerte velük együtt az aláírásokat.
Évtizedekig jól működő gyakorlat volt, hogy az egészségre fokozott veszélyt jelentő munkakörökben dolgozók korábban mehettek nyugdíjba. A Fidesznek ez nem tetszett, és a korkedvezményes nyugdíj lehetőségét megszüntették. De hogy mi lesz helyette, azt évek óta nem tudni, miközben egy idősödő mozdonyvezetőt vagy buszsofőrt ki kell rúgni például akkor, ha cukorbeteg. Mehet az utcára, mert a munkaadót semmi nem kötelezi arra, hogy biztosítson neki más beosztást.
Úgy tűnik, folytatódik a kedvezőtlen tendencia, s az idén tovább nőhet a munkabalesetek száma. Halálos áldozatból máris sokkal több van, bár kevesebb a súlyos sérült. A helyzet ötödik éve romlik, miközben a munkavédelmi ellenőrzés rendszerét folyamatosan átalakítják, s a hatóság egyre kevésbé képes eleget tenni a feladatának. A Magyar Szakszervezeti Szövetség nem érti, az állam miért vonul ki egyre inkább erről a területről.
A budapesti Fogarasi úti Tesco-áruház előtt tüntetnek jövő szombaton az áruházlánc dolgozói a bérek emelése érdekében. Munkalassításra is lehet számítani, és ezért máris a vásárlók elnézését kérik. A demonstráció oka: az alkalmazottak jelentős része becsapva érzi magát, mert aki többet keresett a garantált szakmunkás bérminimumnál, amelynek összege az idén 25 százalékkal nőtt, annak csak pár ezer forintos fizetésemelést ajánlottak
Hőségriasztást rendelt el csütörtöktől az országos tiszti főorvos. A Magyar Szakszervezeti Szövetség ezzel kapcsolatban felhívja a munkaadók figyelmét arra: tegyenek eleget a munkavédelmi jogszabályokban foglalt kötelezettségeiknek, s biztosítsanak legalább hideg védőitalt a rendkívüli hőhatásnak kitett foglalkoztatottak számára.
Sok baj van munka világában – derül ki a Magyar Szakszervezeti Szövetség felkérésére készített dokumentumból. A munkaadók gyakran nem tekintik partnernek az érdekképviseleteket, ráadásul a hatályos jogszabályi környezet is ellenük dolgozik, s így sokszor nem veszik komolyan a munkavállalók jogait, akiket a munka törvénykönyve sem véd igazán. Egyelőre csak problématérkép készült, de a konföderáció már keresi a megoldási lehetőségeket is.