Veled vagyunk


Kordás László: Az egységes minimálbér bevezetésével a szakmunkát értékelnék le

2020. január 15. - Magyar Szakszervezet

Egységes minimálbért vezethetnek majd be a Magyar Nemzet értesülése szerint. Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke szerint efféle elképzelés még semmilyen fórumon nem vetődött fel, de úgy véli, ez nem is lenne szerencsés lépés, mert ezzel a szakmunkát értékelnék le.

Tovább

Európai Szakszervezeti Szövetség: Igazságosabb Európát a munkavállalók számára

A munka világának demokráciája csak szociális partnerséggel, szociális párbeszéddel, a kollektív jogok érvényesülésével valósítható meg, mert az érdemi párbeszéd a demokrácia része, a jó kormányzás elengedhetetlen eleme – hangzott el egyebek mellett az Európai Szakszervezeti Szövetség múlt heti…

Tovább

Kampányt indít a MASZSZ az EP-választáson való részvétel mellett

A demokráciának magában kell foglalnia a valóságos részvételt a politikai döntésekben, s a demokratikus részvételt a társadalomban és a munkahelyeken – ezt hirdette meg az Európai Szakszervezeti Szövetség az EP-választások kapcsán. A Magyar Szakszervezeti Szövetség támogatja ezt, és mindenkit az…

Tovább

Igazságosabb Európát a munkavállalóknak!

Az európai parlamenti választásokon mindenki menjen el szavazni, és azokra voksoljon, akik támogatják a szakszervezeti követeléseket, s jobb jövőt ígérnek a nők és férfiak, a fiatalok és az idősebbek számára egyaránt – erre hív fel az Európai Szakszervezeti Szövetség. A tömörülésnek tagja öt hazai…

Tovább

Foglalkoztatási biztos: A szociális párbeszéd Brüsszelben is kiemelt téma

Magyarországon az érdemi szociális párbeszéd és partnerség ellenében ható kormányzati politikákkal szemben a nemzeti keretek között nincs vagy alig van lehetőség az érdemi fellépésre, mert a kormány nem tanúsít semmiféle fogadókészség. Ezért a Magyar Szakszervezeti Szövetség szerint az unió részéről…

Tovább

A MASZSZ a „rabszolgatörvény” ügyében az Európai Bizottsághoz fordult

Az Európai Bizottsághoz fordult a Magyar Szakszervezeti Szövetség a munka törvénykönyvének a túlmunka szabályait érintő módosításai miatt, mert azok sérthetik a munkaidő-szervezés egyes szempontjairól szóló uniós irányelv rendelkezéseit.

Tovább

Hurrá, nyaraltunk! Vagy mégsem?

Friss adatok még nem állnak rendelkezésre, de valószínű, hogy a magyarok legalább fele az idén sem utazott el sehová. Nagyjából ennyien élnek a társadalmi minimumnál alacsonyabb jövedelemből, így nekik esélyük sincs arra, hogy üdülésre költsenek.

Tovább

A visegrádi országok szakszervezetei lehetőséget látnak a kelet-nyugati bérszakadék csökkentésére

A V4-ek szakszervezetei támogatják az Európai Szakszervezeti Szövetség kezdeményezését az európai bérszövetség megindítására, aminek célja, hogy minden európai részesedjen az unióban létrehozott jövedelemből és javakból, s a lemaradtak felzárkózzanak.

Tovább

„Az erős szakszervezetek egy ország alakító erői lehetnek”

„A szakszervezetek, ha elég erősek, alakító erői lehetnek egy országnak” – ezt vallja a legnagyobb német szakszervezeti tömörülés, a DGB elnöke, aki múlt szombaton a Magyar Szakszervezeti Szövetség meghívására Budapesten járt.

Tovább

Miért is keres kevesebbet a magyar melós?

Szemelvények a Magyar Szakszervezeti Szövetség Fehér könyvéből

A magyar munkás fizetése esetleg csak harmada-negyede a németéhez képest, vagyis nálunk az élőmunka költsége sokkal alacsonyabb. A jóval szerényebb bérért viszont a foglalkoztatottak egy multinál ugyanannyi idő alatt nagyjából ugyanannyit termelnek, vagyis lényegesen kisebb részt kapnak a profitból.

Tovább
süti beállítások módosítása