Nemzetközi tapasztalatok szerint a munkaügyi és munkavédelmi hatósági ellenőrzésnek csak akkor van visszatartó ereje, ha évente legalább a munkáltatók 10-12 százalékát elérik, és jogsértés esetén bírságot szabnak ki. Nálunk ettől még nagyon messze vagyunk, s a kisebb cégek nem vállalnak szinte semmilyen kockázatot azzal, ha megszegik a foglalkoztatás szabályait.
A rendszerváltozás után a 90-es évek derekán léptek hatályba a munkavédelemről és a munkaügyi ellenőrzésről szóló törvények. A jelentőségük abban volt, hogy a munkavállalók egészségét, fizikai és munkajogi biztonságát garantáló szabályok megtartásának ellenőrzése és kikényszerítése, a feketefoglalkoztatás kiszűrése érdekében az állam biztosította a hatósági fellépés feltételeit, tehát megalkotta a munkaügyi és munkavédelmi ellenőrzés szabályait, s létrehozta a megfelelő szervezetrendszer. Ennek hatékonysága mára jelentősen csökkent – erre hívja fel a figyelmet a Magyar Szakszervezeti Szövetség által összeállított Fehér könyv, amely a kormányzati szerepre törekvő pártok figyelmét igyekszik felhívni arra, mit is várnak a munkavállalók a politikusoktól.
Az állami felügyelet működtetését nemzetközi kötelezettségvállalások is kikényszerítették: hazánk a Nemzetközi Munkaügyi Szervezetet (ILO) tagjaként több munkavédelmi témájú egyezményt ratifikált és hirdetett ki törvény formájában. Az egyezmények előírják, hogy a csatlakozó államnak megfelelő és alkalmas felügyeleti rendszert kell fenntartania a munkavállalók biztonságára, egészségére és munkakörnyezetére vonatkozó törvények és rendeletek betartása érdekében.
Az ILO-egyezmény 3. cikke szerint a munkaügyi felügyeleti rendszer feladata:
– biztosítani azoknak a törvényes rendelkezéseknek az érvényre juttatását, amelyek a munkafeltételekre és a munkát végző munkavállalók védelmére vonatkoznak: ilyenek a munkaidőre, a bérekre, a biztonságra, az egészségügyi és szociális ellátásra, a gyermekek és fiatalkorúak foglalkoztatására és az ezzel összefüggő ügyekre vonatkozó rendelkezések, amennyiben az ilyen rendelkezések munkaügyi felügyelők útján érvényre juttathatók;
– technikai információt és tanácsadást nyújtani a munkáltatóknak és a munkavállalóknak a törvényes rendelkezések betartásának leghatékonyabb módozatairól.
Állami kontrollnak kell tehát érvényesülnie a munkaviszony meghatározott elemeire vonatkozóan, tekintettel a munkavállaló sajátos helyzetére, illetve a munkavégzés körülményeire. A munkaügyi és a munkavédelmi ellenőrzési feladatokat ellátó szervezetet a rendszerváltás óta folyamatosan érintették a közigazgatás korszerűsítésére irányuló kormányzati törekvések. A változások fő irányát annak a két kérdésnek az aktuális szakmai megítélése határozta meg, hogy indokolt-e a területi (megyei, fővárosi) szervek önállóságát fenntartani, illetve szakmailag szükséges-e a munkaügyi, munkavédelmi ellenőrzési tevékenységet együttesen fenntartani, vagy eredményesebb, ha e feladatokat elválasztják, és a felügyelő célzottan csak a munkaügyi vagy csak a munkavédelmi szabályok betartását ellenőrzi.
Most – ezúttal a részletektől eltekintve – csak arra kívánjuk felhívni a figyelmet, hogy ez a rendszer nem működik túl hatékonyan. 2017. január 1-jétől a fővárosi és a megyei kormányhivatalok szervezetileg a Miniszterelnökség alá tartoznak. A kormányhivatalok a megyeszékhely szerinti járási hivatalhoz (Pest megyében az Érdi Járási Hivatalhoz, Budapesten a III. Kerületi Hivatalhoz) tartozó szervezeti egységeik révén látják el a munkavédelmi és munkaügyi ellenőrzéssel járó feladatokat, de még ezt sem tudni, hogy ezekre a feladatokra hány embert alkalmaznak.
Az egykori Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőségnél 2009-ben a foglalkoztatottak létszáma 1024 fő volt, ebből 664 felügyelő és 360 a funkcionális munkakört betöltő köztisztviselő volt. Most a legnagyobb létszámmal működő budapesti kormányhivatalban mindössze 18 felügyelőt foglalkoztatnak,
A szervezett munkavégzés állami felügyeletét ellátó szervezet feladata kettős: nem hanyagolható el a foglalkoztatás garanciális szabályainak betartását biztosító munkaügyi ellenőrzés, de még fontosabb a munkavédelmi terület, amely a munkavállalók egészségét és biztonságát hivatott szolgálni. Aggasztó ugyanis a munkabalesetek számának kedvezőtlen alakulása, illetve az a tény, hogy hazánkban alig van bejelentett foglalkozási megbetegedés. Az erre vonatkozó valós magyarázat várat magára.
Definiálni kellene ugyanakkor a feketefoglalkoztatás fogalmát és a munkaügyi hatóság erőforrásainak nagy részét ennek feltárására kellene fordítani. Indokolt lenne felülvizsgálni a hatósági ellenőrzések számát és az intézkedések gyakorlatát (partnerség/figyelmeztetés/munkaügyi bírság) annak érdekében, hogy a foglalkoztatás állami felügyelete kellő hatékonysággal léphessen fel a munkavédelmi és munkaügyi szabályokat megsértő munkaadókkal szemben.
Nemzetközi tapasztalat, hogy a hatósági ellenőrzésnek csak akkor van visszatartó ereje, ha évente legalább a munkáltatók 10-12 százalékát elérik – ez most nálunk nagyon távolinak tűnik –, és szabálytalanságot észlelve büntetést szabnak ki. Ezzel szemben első jogsértéskor a kis- és közepes vállalkozások esetében a hatósági szigorral csak többször ismétlődő szabálytalanság esetén kell számolni. Először a végzésben határidő kitűzésével kötelezik az ügyfelet a jogsértő magatartás megszüntetésére, a jogszerű állapot helyreállítására, de általában másodjára is csak figyelmeztetnek. A kérdés az, hogy ez a gyakorlat fenntartható-e, mert így nemigen kényszeríthető ki a jogkövető magatartás.
A kis- és közepes vállalkozások pontosan tudják, hogy a legsúlyosabb szabályszegések esetén sem kell büntetéssel számolniuk, miközben például a bejelentés nélküli foglalkoztatás révén jelentős megtakarítással számolhatnak, hiszen a foglalkoztatott után nem fizetik meg a különböző járulékokat. Mellesleg vagy kétmillió embert ezek a kisebb cégek foglalkoztatnak, az ő munkajogi védelmüket pedig ilyen szabályozás mellett nemigen lehet biztosítani.
A tavalyi esztendő első felében a jogsértéseket elkövető csaknem hétezer munkáltató közül mindössze 732 vállalkozást sújtottak összesen 102 milliós bírsággal, vagy egy-egy cégnek átlagosan nem egészen 140 ezer forint büntetést kellett megfizetnie. Az érdemi döntések kilencven százaléka – ilyenek voltak például a szabálytalanságot megállapító, illetve a szabálytalanság megszüntetésére felszólító határozatok – tehát nem járt semmilyen szankcióval.
(Fotó: 24.hu)
