Veled vagyunk

A BKV-sok bérét is befolyásolhatják a választási kampányban tett ígéretek

2019. október 29. - Magyar Szakszervezet

bkv.jpgEgyre feszültebbek a BKV-nál dolgozók, nem tudják ugyanis, hogy a jövő évi béremelést mennyire befolyásolja a tulajdonosi összetételben bekövetkezett változás, valamint a főpolgármester-váltás. Bértárgyalásról egyelőre szó sincs, a vezérigazgató nem is válaszolt az Egységes Közlekedési Szakszervezet egyeztetési kezdeményezésére, s a 15 százalékos béremelési követelésre sem.

Nagy a bizonytalanság a BKV-nál dolgozók körében, nem tudják ugyanis, hogyan befolyásolhatja a munkájukat és főleg a jövő évi bérüket a főváros élén lezajlott vezetőváltás. Aggódnak a kampányban többször előkerült ingyenes utazás miatt is, mert úgy vélik, az bármilyen szűk kört érint majd, bevételkieséssel fog járni.

Márpedig az itt dolgozók évek óta azt hallják a tulajdonostól – és persze a cégvezetéstől is –, hogy a társaság veszteséges, ezért nem lehetnek vérmes béremelési remények sem. A munkavállalók szerint már egy kisebb bevételkiesés a mostaninál is rosszabb bérkövetelési pozícióba taszíthatja őket – írta közleményben a cégnél működő Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ). Naszályi Gábor elnök úgy véli, a vezérigazgatónak illene tájékoztatnia a munkavállalókat a helyzetről, s ha más egyelőre nem is történhet, legalább az érdekképviseletek meghallgatásával meg kellene kezdeni a béremelési tárgyalásokat.

BollaTibor és vezérkara azonban régi szokása szerint most sem sieti el a dolgot, eddig válaszra sem méltatta az EKSZ hetekkel ezelőtt írásban tett kezdeményezését. Mint ahogyan „természetesen” még annyit sem tett, hogy a tulajdonos, a fővárosi közgyűlés összetételének változása miatt időt és türelmet kérjen a szakszervezetektől.

A munkavállalókat tehát ismét magára hagyta a cégvezetés, így nem csoda, hogy egyre feszültebbek a dolgozók. Naszályi szerint jó lenne, ha a közgyűlés megalakulását követően az elsők között kerülne napirendre a BKV helyzete, s a béremelés lehetséges mértéke.

Bizonytalanságban dolgozni a lehető legrosszabb érzés, ám a közlekedésben ennél is több: egyenesen kockázatos – mondta az elnök. A szakszervezet a dolgozók nevében is várja, hogy a közlekedést érintő politikai ígéretekről kiderüljön, pontosan mit is jelentenek ezek a gyakorlatban.

Naszályi azt is reméli, hogy mielőbb megalakul és érdemben működni fog a szakszervezetek bevonásával tervezett érdekegyeztető fórum a fővárosban, amit Karácsony Gergely a kampányban ígért, s amit az érdekvédők régóta szorgalmaznak.

(Fotó: nepszava.hu)

A bejegyzés trackback címe:

https://veledvagyunk.blog.hu/api/trackback/id/tr9315270144

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DFK 2019.10.29. 19:12:36

Milyen bizonytalanság?

Pista Bácsi 2019.10.29. 20:37:42

A BKV-sok csak ne sírjanak, már harmadik éve kapnak kiemelt bérfejlesztést, 3 év alatt több mint 30%-al emelkedett a bérük. Nem véletlen, hogy Magyarországon talán a BKV-nál a legkisebb a munkaerőhiány. Egy nyíregyházi buszsofőr jó, ha a felét keresi egy BKV-s buszsofőr keresetének (ugyanannyi munkával).

Ráadásul a BKV-nál nemcsak azok kaptak kiemelt bérfejlesztést, akik valóban vezetik a járműveket, hanem az irodisták is majdnem ugyanannyi emelést kaptak. Pedig az adminisztratív dolgozók megtartása nem nemzetgazdasági érdek :-)

Pierr Kardán 2019.10.29. 20:43:44

Egy BKV-s cikket miért a VT-ARRIVA telephelyén készült, ARRIVÁS buszokat mutató képpel illusztrál a blog?!?!

0rdas 2019.10.29. 21:40:31

@Pista Bácsi: Azért a budapesti forgalmi helyzet lényegesen nehezebb és több koncenrációt igényel, mint Tirpákiában.

Robert William 2019.10.30. 08:13:14

@0rdas: A vezetés veszélyes üzem, mindenhol egyforma koncentrációt igényel. A vidéki sofőr mellett is ott vannak az utasok, és ő is a forgalomban vesz részt.
Azért különbséget tenni a sofőrök között, mert az egyik fővárosi, a másik "tírpák" nem lehet!
Kérlek, gondolkodj. Ugyanazért a munkáért ugyanaz a bér járna mindenkinek.
Köszönöm.

konrada 2019.10.30. 14:11:38

@Robert William:
Ez igaz.
...viszont a munkaerőnél is létezik kereslet-kínálat.
Ezért keres egy munkavállaló kevesebbet egy elmaradtabb távoli zugban, mint Budapesten, illetve jóval többet a budapestinél a Nyíregyházánál jóval közelebbi Bécsben.

Ez igazságtalan, az tény, de ilyen a kereslet-kínálat törvénye...

0rdas 2019.10.31. 11:05:05

@Robert William: De nem ugyanaz a munka. Kisebb távolságok, kevesebb autó. Nincsenek olyan bonyolult kereszteződések, mint mondjuk a BAH csomópont, nincsenek villamosok. Nem ugyanaz a munka egy vidéki kisvárosban, mint a túlzsúfolt Pesten. Ezt el kell fogadni.

Másik tényező az előbb említett kereslet és kínálat.

De tény, műszakilag ugyanúgy kell vezetni a buszt. Na de a forgalom.
süti beállítások módosítása