Veled vagyunk

Tíz százalék lesz a béremelés a BKV-nál

2020. február 21. - Magyar Szakszervezet

bkv-busz.jpgÁtlagosan tíz százalékos béremelésben állapodtak meg a szakszervezetek a BKV vezetésével pénteken a kollektív munkaügyi vita harmadik fordulójában. A sztrájkkészültséget a megállapodás aláírásáig felfüggesztették – közölte az Egységes Közlekedési Szakszervezet.

Átlagosan 10 százalékkal több bért kapnak a BKV-nál dolgozók január elsejéig visszamenően. Az első két hónapra mindenkinek egységesen egyszeri hatvanezer forintot fizet ki a cég, márciustól pedig 8 százalékkal, de havonta legalább 35 ezer forinttal nőnek a keresetek – közölte Naszályi Gábor, az EKSZ elnöke. Ez az összeg legtöbb a munkavállalónál meghaladja a 10 százalékot.

A szakszervezetek abban is megállapodtak a cégvezetéssel, hogy az eddigi szenioritási pótlékot felváltja a Budapest-pótlék, amely eleinte 0,4 százalék lesz – ennyivel kell szorozni a BKV-nál töltött éveket –, ám ez a tervek szerint kérőbb évente emelkedik, amíg el nem éri az 1 százalékot – magyarázta az elnök. Az egyezség a cafetéria éves mértékét is érintette, amit összesen 200 ezer forintra emelnek.

Naszályi Gábor leszögezte: a sztrájkkészültséget a megállapodás aláírásáig felfüggesztették.

(Fotó: MTI / Kovács Tamás)

A bejegyzés trackback címe:

https://veledvagyunk.blog.hu/api/trackback/id/tr4115485390

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása