Veled vagyunk

A szakszervezetek szerint a cafetériáról hosszú távú megállapodást kellene kötni

2018. július 05. - Magyar Szakszervezet

cafeteria11.jpgA szakszervezetek arra kérik a kormányt, hogy a családokat támogató, a munkaerőhiány csökkentését és az öngondoskodást elősegítő cafeteria-elemeket őrizze meg, fenntartásukról pedig kössön a szociális partnerekkel 2022-ig szóló megállapodást – mondta a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke csütörtökön az Országház előtt tartott sajtótájékoztatón.

A 2016. novemberében – a kormány, a munkaadói és a munkavállalói érdekképviseletek által – elfogadott hatéves bérmegállapodást kellene kiegészíteni a cafetériára vonatkozó elemekkel – hangoztatta Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke az MTI tudósítása szerint. Szerinte az érdekképviseletek az öngondoskodás, a mobilitási célú lakhatási támogatás, a diákhitel törlesztéséhez adott munkaadói juttatás adómentességének és az iskolakezdési támogatás fenntartására törekszenek. Úgy látja, mindezek egybeesnek a kormány társadalompolitikai céljaival is.

Kordás László ugyanakkor megjegyezte, a 2022-ig szóló megállapodásban szereplő béren kívüli juttatási elemekről a kormánynak, a munkaadói és a munkavállalói szervezeteknek közösen kellene dönteniük. A megállapodásban a feleknek vállalniuk kellene, hogy ehhez nem nyúlnak hozzá a következő négy évben, így nem javasolják a megállapodásban szereplő cafeteria-elemek kibővítését sem.

Kordás László jelezte, ezek a kikötések azért fontosak, mert a kormány pont a jelenlegi átláthatatlan cafeteria-rendszerre hivatkozva akarja átalakítani a béren kívüli juttatásokat. Szerinte ha ebben a négyéves megállapodásban rögzítenék, hogy a kormány és a szociális partnerek által elfogadott cafeteria-elemek sora nem bővíthető, akkor nem kellene attól tartani, hogy ismét egy bonyolult rendszer alakul ki.

A MASZSZ elnöke emlékeztetett rá, hogy a héten ülésezett az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (OKÉT), ahol levelet adtak át Izer Norbertnek, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkárának. A levélben az OKÉT, illetve a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórum (VKF) munkavállalói oldalának szakszervezetei foglalták össze az általuk legfontosabbnak vélt béren kívüli juttatási formákat, amelyek megegyeznek a csütörtöki rendezvényen ismertetett cafeteria-elemekkel.

A levélben a munkavállalói érdekképviseletek azzal érveltek, hogy a „törvényjavaslatnak a béren kívüli és egyéb kedvezményes juttatások szabályozására vonatkozó tervezete az aláíró szervezetek – MASZSZ, Szakszervezetek Együttműködési Fóruma, Hetedik Szövetség, Liga Szakszervezetek, Munkástanácsok Országos Szövetsége, Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés – egységes álláspontja szerint nemzetgazdasági szempontból indokolatlan, a költségvetésnek érdemi többletbevételt nem eredményez, a munkavállalóknak viszont jelentős nettó jövedelemcsökkenést is okozhat, ami erodálhatja az elmúlt évek béremeléssel kapcsolatos eredményeit”.

Székely Tamás, a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VDSZ) elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a cafeteria rendszerének átalakítása csaknem kétmillió munkavállalót érint, akiknek éves szinten kilencvenezer forintos kieséssel kell számolniuk, ha a kormány a benyújtott adótörvényeket változatlan formában fogadja el.

(Fotó: vpdsz.hu)

A bejegyzés trackback címe:

https://veledvagyunk.blog.hu/api/trackback/id/tr7514094967

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása