Veled vagyunk

Cafetéria: tízből kilenc dolgozó rosszabbul jár jövőre

2018. július 24. - Magyar Szakszervezet

korda_shi_rtv.jpgDemonstrációt szervez a Magyar Szakszervezeti Szövetség ősszel, ha a cafetéria szabályainak a munkavállalókat sújtó, napokban elfogadott módosítása kapcsán a kormány nem visszakozik – ezt mondta a Hír TV-ben Kordás László, a konföderáció elnöke.

Jövőre 25-30 százalékkal fog csökkenni a nettó összeg, amit a dolgozók az ideihez képest cafetéria címén kapott összeg helyett igénybe vehetnek – ezt mondta a Hír TV-nek hétfőn Fata László cafetéria-szakértő. A cafeteriatrend.hu júniusban végzett egy kutatást a 2019-re tervezett módosításokra adott várható munkáltatói  reakciókról. A kutatás nem reprezentatív, de 559 munkáltató megkérdezésén alapul, amelyek összesen több mint kétszázezer főt foglalkoztatnak.

Ha a munkavállalói létszám alapján vizsgálják a válaszok megoszlását, akkor az érintettek 14,65 százaléka esetében azt nyilatkozta a munkáltató, hogy jövőre megszüntetné a juttatási rendszerét és nem is adna mást  helyette. A leggyakoribb megoldásként az jelenik meg, hogy a  juttatásokra fordított bruttó összeget a jövő évben is igénybe vehetnék a  munkavállalók, de jövedelemként adózva, illetve SZÉP-kártyán kapnák majd ezt meg. Ez a megoldás az érintett munkavállalók 44 százalékánál várható 2019-re.

Olyan munkáltató is akad, amely megpróbálná megtartani a  juttatások idei nettó értékét. A munkavállalók 8,65 százaléka számíthatna erre a kutatás alapján. A válaszadó cégek munkavállalóinak 12,5 százalékánál várható az, hogy bár csökkenni fog az idén kapott nettó juttatásaik értéke, de a terhek egy részét a munkáltató vállalná, így a felek osztoznának majd az  átalakítás miatt növekvő adóterheken.

A kutatásban résztvevő cégek válaszai alapján az érintett  munkavállalók 20,2 százalékánál valamilyen egyéb, most még nem ismert változtatás  várható. A kutatás eredménye alapján tehát a foglalkoztatók minimális mértékben vállalnának többletterheket az átalakítás következtében. Ezzel párhuzamosan a munkavállalók juttatásokból adódó nettó bevétele átlagosan 25-30 százalékkal csökkenhet.

cafete_riata_bla_zat.jpg

Arra készülnek a szakszervezetek, hogy ősszel demonstrációt szervezni, mert ha tárgyalásos alapon nem megy, akkor más eszközökhöz kell nyúlni – nyilatkozta ugyancsak a Hír TV-nek hétfőn Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke.

A SZÉP-kártyán kapott juttatást jelentős tömeg nem tudja felhasználni – fogalmazott az érdekvédő –, mert sokan el sem jutnak olyan szálláshelyekre vagy éttermekbe, ahol a kártyát elfogadják, de ha mégis, azok négy-ötcsillagos, tehát drága helyek. Kordás álláspontja szerint a rekreáció elősegítésének nem ez a legjobb módja, ráadásul ez a pénz meghatározott tulajdonosi körhöz kerülhet. A tudósítás szerint Kordás arra célozhatott, hogy másféltucatnyi szálloda és tucatnyi kemping már Mészáros Lőrinc birodalmához tartozik.

A bejegyzés trackback címe:

https://veledvagyunk.blog.hu/api/trackback/id/tr8214133309

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása