Veled vagyunk

Mik a „sárga szakszervezetek”? Segítünk a munkavállalóknak tisztábban látni a jogaikat

2020. február 02. - Magyar Szakszervezet

korda_skarsai.jpgSajátos helyzetet teremthet, ha a munkaadók a demokratikusan szerveződő, de számukra kényelmetlen szakszervezetek helyett – mellett – maguk kezdeményezik újabb, velük lojális érdekképviselet létrehozását. Egyebek mellett erről kérdezte a Sztráda Rádió Kordás Lászlót, a Magyar Szakszervezeti Szövetség, illetve Karsai Zoltánt, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnökét.

A téma apropójául egy, szerencsére még kivételesnek tűnő eset szolgált. Egy magát Hazai Kereskedelemben Dolgozók Szakszervezete (HKDSZ) néven hirdető szervezet ugyanis olyan levelet küldött a Coop dolgozóinak, amely szerint a jelenleg működő szakszervezet átalakult, ezért lépjenek be hozzájuk. Az új szervezet címe megegyezik a Coop Hungary Zrt. székhelyével, és az elektronikus levélcíme is coop.hu-ra végződik. Ezt egyébként névvel nem írták alá, s a levélben csak annyit szerepel: a HKDSZ elnöksége.

Miután a HKDSZ-nek egyelőre nincs honlapja, s az interneten sem lehet találni az új szerveződésre vonatkozó információkat, sokat nem tudni róluk. A Sztráda Rádióban a napokban Kordás Lászlóval, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ), valamint Karsai Zoltánnal, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) elnökével ezzel összefüggésben a „sárga szakszervezetekről” is beszélgettek.

De mi is ez a sárga? Kordás László szerint amikor van egy munkahelyen demokratikus alapokon szerveződő érdekképviselet, amely kellemetlen a munkaadó számára, vele lojális szakszervezet hoz létre, amellyel könnyebben tud megállapodásra jutni, és a saját érdekeit érvényesíteni. Karsai Zoltán az adásban megerősítette, hogy ilyen összefüggésben a Coop valóban felmerülhet, és a HKDSZ nevében a dolgozóknak küldött levél a birtokukban van.

Ezt egyértelmű félrevezetésnek minősítette, ugyanakkor sajnálja, hogy a média ennek a történetnek kevés jelentőséget tulajdonított. Kordás viszont jelezte: a dolgozók alulról szerveződő közösségei minden bizonnyal kivetik a tagjaik közül azokat, akik kizárólag a munkáltató érdekeit képviselik, s kilépnek a szakszervezetből vagy új vezetőket választanak.

A MASZSZ elnöke emlékeztetett arra is, hogy előfordult: a cégvezető szólította fel a helyi szakszervezetet, hogy lépjen át más konföderációba, mert azzal jobban járnak. Volt, ahol megfogadták a „tanácsot”, miközben keveset hallani arról, hogy ezek a szerveződések valóban képesek lennének a munkavállalók érdekeinek hatékony képviseletére. A megélhetési szakszervezetek legfeljebb „látványpékséget” működtetnek – fogalmazott.

Karsai annyiban árnyalta a képet, hogy bármelyik szakszervezeti tisztségviselő is kiszolgáltatott helyzetben érezheti magát, mert félti az állását, ezért hajlik engedni a munkaadónak. Kordás viszont azt hangsúlyozta, hogy felnőtten gondolkodó, a munka világában tájékozott emberekre lenne szükség. De semmilyen kormányzati szándékot nem tapasztal ennek elősegítésére, bár az oktatás részévé tennék, hogy mindenki tisztában legyen a szakszervezetek szerepével és lehetőségeivel.

Mindkét érdekvédő egyetértett abban, hogy a közösségi média kínálta lehetőségekkel hatékonyabban kellene élni, s tájékoztatni kell a munkavállalókat a jogaikról. A KASZ-nál felmerült, hogy ezt mobil applikáció segítségével biztosítsák, de a forrásaik szűkösek. Kordás szintén jelezte, hogy a MASZSZ elnökségének következő ülésén napirendre veszik ezt a kérdést. Szeretnék megújítani például a konföderáció honlapját, s az elképzelések szerint valamennyi regisztrált felhasználónak – és nem csak a szakszervezeti tagoknak – heti hírlevelet küldenének közérthető formában a munka világát érintő aktuális információkról.

A Vasas Szakszervezeti Szövetség Facebook-oldalán a teljes beszélgetést meghallgathatják/megtekinthetik.

(Fotó: a nepszava.hu és a zoom.hu alapján)

A bejegyzés trackback címe:

https://veledvagyunk.blog.hu/api/trackback/id/tr9515450542

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása