Veled vagyunk

Egyeztetést sürget a MASZSZ a közszférában bejelentett leépítésekről

2018. augusztus 16. - Magyar Szakszervezet

lee_pi_te_s.jpgA közszférában először a feladatok áttekintésére lenne szükség, s az esetleges leépítésekről csak utána lehetne beszélni a Magyar Szakszervezeti Szövetség álláspontja szerint. Ráadásul a létszámcsökkentést egyeztetés nélkül, a sajtón keresztül jelentette be a kormány, ami teljességgel elfogadhatatlan.

Szolidáris a közszolgálatban foglalkoztatott, s elbocsátásokkal fenyegetett dolgozókkal a Magyar Szakszervezeti Szövetség. A konföderáció elfogadhatatlannak tartja, hogy az érintetteket képviselő szakszervezetekkel tartott érdemi egyeztetés, illetve bármilyen hatásvizsgálat nélkül jelent be a kormány a sajtón keresztül 15-20 százalékos leépítést, egzisztenciális bizonytalanságba sodorva ezzel emberek ezreit.

A konföderáció álláspontja, hogy először a feladatok áttekintésére lenne szükség, s ahhoz kellene hozzárendelni a szükséges létszámot. Ám amíg ez nem történik meg, csak felesleges számháború folyik. A Magyar Szakszervezeti Szövetség egyetért azzal, hogy minderről az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanácsban mielőbb egyeztetést kell folytatni, és tisztázni, hogy hol és mennyi dolgozóra van szükség.

Ami most történik, az a lehető legrosszabb, hiszen még azt sem tudni, pontosan kiket érinthet a leépítés, s ezzel emberek sorában keltenek felesleges félelmet. Sokan nem tudják ugyanis, mi lesz velük, és azt sem, milyen segítséget kaphatnak, például remélhetnek-e a közszférában másutt a felkészültségüknek megfelelő más állást. Ha pedig esetleg menniük kell, a kormánynak érdemi tájékoztatást kellene adnia arról is, hogy az érintettek milyen átképzési támogatásra számíthatnak majd.

A Magyar Szakszervezeti Szövetség úgy véli, a bejelentés időzítése is eléggé szerencsétlen: miközben jelentősen emelték a parlamenti képviselők és a miniszterek fizetését, ezt követően sietve közszolgák ezreit tennék utcára. Ez is csak azt a vélekedést erősíti, hogy a kormány a saját embereivel meglehetősen mostohán bánik.

(Fotó: nepszava.hu)

A bejegyzés trackback címe:

https://veledvagyunk.blog.hu/api/trackback/id/tr8714184297

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Éhesló 2018.08.16. 16:40:17

Ahogy nag barátotok kóka (a pannon puma felfedezője) mondotta volt, a mocsár kiszárításáról nem a békákkal egyeztetnek.
Remélem emlékeztek rá.
Nagy cimborátok volt.
Tartottátok a pofátokat, míg másokat véresre vertek.
Most is kussoljatok, mint anno.
Hiteltelen senkik vagytok.
süti beállítások módosítása