Veled vagyunk

A MASZSZ is ott lesz a pedagógusok tüntetésén

A legnagyobb szakszervezeti szövetség országos mozgósításba kezd

2019. november 26. - Magyar Szakszervezet

pedago_gusok2013.jpgElsők között csatlakozott a Pedagógusok Szakszervezete november 30-ra meghirdetett tüntetéséhez, sőt, országos mozgósításba kezdett a Magyar Szakszervezeti Szövetség. Ez nem politikai megmozdulás, de nem is csupán szolidaritási tüntetés lesz, hanem a gyerekek jövőjéért folytatott egyre élesedő harc, amit összefogással meg kell nyerni – szögezte le Kordás László elnök.

Az, ami a pedagógusokkal történik, közös ügy, amely mellett nem mehetünk el szó nélkül, hiszen a gyerekeink oktatása, a jövője is a tét – vélik a Magyar Szakszervezeti Szövetségnél (MASZSZ). Ezért az elsők között döntöttek arról, hogy csatlakoznak a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) november 30-ra meghirdetett tüntetéséhez – mondta Kordás László. A szövetség elnöke hangsúlyozta: a demonstráción ő elsősorban szülőként vesz részt, és ebben a minőségében is fog felszólalni, ám addig is nagy erőkkel mozgósítja a szövetséghez tartozó tagszervezeteket.

Az a cél – mondta –, hogy nagy tömegben követeljük: az államfő ne írja alá az új szakképzési törvényt, a kormány mielőbb rendezze a pedagógusok bérét, s a tanárok megbecsülésével is biztosítson megfelelő körülményeket a színvonalas oktatáshoz.

Az elnök szerint sokféleképpen lehet ártani az embereknek, főleg a jövő generációjának, de az egyik legveszélyesebb módszer az, ha a tanulás szeretetét, s ezzel hosszú távon a tudást veszik el a fiataloktól. Márpedig a kormány most éppen ezt teszi, ráadásul már jó ideje módszeresen.

Ezt nem nézheti tétlenül egy egész ország – jelentette ki Kordás. Azzal ugyanis, hogy a pedagógusokat megalázóan kevés fizetésért végtelenül sok túlórára és helyettesítésre kényszerítik, kiölik belőlük ennek a hivatásnak a lényegét: a tanítás szeretetét. Kiégett, csupán a megélhetésért dolgozó tanárok nem képesek azt az élményt adni a gyerekeinknek, amelyre szükségük van az iskolaévek első percétől kezdve.

Kordás László ezért a tavalyi, a rabszolgatörvény elleni demonstrációt megelőző méretű országos mozgósításba kezd. Felkéri a MASZSZ tagszervezeteit, vegyenek részt minél többen a november 30-i demonstráción, s a PSZ kérésének megfelelően mindenki hozzon magával fekete ernyőt. Most össze kell fogni, ez ugyanis olyan országos ügy, amely minden családot érint – jelentette ki az elnök.

(Fotó: 24.hu – így tüntettek a pedagógusok 2013-ban)

A bejegyzés trackback címe:

https://veledvagyunk.blog.hu/api/trackback/id/tr4215325708

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása