Veled vagyunk

A MASZSZ a botrányos és embertelen új tb-törvény visszavonását követeli

2019. december 15. - Magyar Szakszervezet

parl_1.jpgAz új tb-törvény azonnali visszavonását követeli a Magyar Szakszervezeti Szövetség, mert embertelennek, a szolidaritás sárba tiprásának tartja azt, ahogyan a kormány csaknem félmillió embertől készül megvonni az orvosi ellátást. Ez a törvény beteget az orvos ellen, munkavállalót a munkáltató ellen, egészséges embert a beteg ellen fordíthat. Az érekszövetség felszólítja a köztársasági elnököt: ne írja alá törvényt.

Minden magyar ember szégyenkezhet majd a kormány új tb-törvénye miatt, ha a köztársasági elnök aláírja azt, s a társadalom csendes elfogadással azonosul az üzenettel: akinek nincs pénze a gyógyulásra, az haljon meg – jelentette ki Kordás László. A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke szerint ez nemcsak embertelen, hanem végtelenül veszélyes törvény is, hiszen egymás ellen fogja fordítani az embereket. Először a betegeket az orvosokkal, aztán a munkavállalókat a munkáltatóval és végül – ez a legborzasztóbb – az egészségeseket a betegekkel. Vagyis: embert, ember ellen. 

Kordás szerint mostantól az alkalmazásban lévők sem dőlhetnek nyugodtan hátra, hiszen mindenkinek ajánlott meggyőződni arról, vajon befizeti-e utána a munkáltatója a tb-járulékot. Mint ismert, a törvény szerint ugyanis, ha valakinek már 23 ezer forint hátralék – háromhavi járulékhiány – mutatkozik a számláján, betegsége esetén az orvosnak meg kell tagadnia az ingyenes ellátást, s a máskor rutinvizsgálatért több tízezer, komolyabb beavatkozásért pedig több százezernél, de akár egymillió forintnál is többet elkérhetnek.

Képtelen helyzetbe kerülhetnek az orvosok is azzal, hogy a nem fizetőktől meg kell tagadniuk az ellátást, hiszen a gyógyításra esküdtek fel – magyarázta Kordás László. Az elnök szerint régen rossz, ha a társadalom – és a költségvetés – nem bírja el az átmenetileg fizetésképtelenné vált emberek orvosi ellátásának terhét. A szolidaritás elve szerint ma nekem, holnap neked lesz szükséged segítségre. A kormány azonban éppen most tapossa sárba a szolidaritás alapelveit. 

A MASZSZ elnöke határozottan úgy véli, nem véletlen, hogy ezt a törvényt a lehető legnagyobb titokban készítette elő a kormány, szokás szerint nem egyeztettek szakmai szervezetekkel sem, mert tudták, hogy botrányos változtatást tartalmaz. A szakszervezeteknek sem volt alkalmuk tiltakozni és megpróbálni megállítani ezt az ámokfutást, hiszen szinte a szavazásig hét lakat alatt őrizték az előterjesztést.

Minden eszközzel meg kell próbálni megakadályozni ennek a törvénynek a bevezetését, amely miatt családok tízezrei, százezrei mehetnek tönkre, s nem utolsó sorban drámaian megugorhat az ellátatlan betegek száma – mondta Kordás. A Magyar Szakszervezeti Szövetség ezért felszólítja a köztársasági elnököt, ne írja alá az új tb-törvényt.

(Fotó: nepszava.hu)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://veledvagyunk.blog.hu/api/trackback/id/tr5315353072

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása