Koronavírus: védelmet kérnek a BKV-sofőrök

A szakszervezetek tudni akarják, miből élnek majd az esetleg karanténba kényszerült járművezetők

2020. március 03. - Magyar Szakszervezet

bkvfu_lke.jpgEgy esetleges karanténra vonatkozó pontos forgatókönyvet, a járvány elleni hatékony védelmet is kér a BKV-sofőrök számára a fővárosi közlekedési cégnél működő két szakszervezet. Az utasokkal való közvetlen érintkezés elkerülése érdekében felfüggesztenék a járműveken való jegyvásárlást, s elvárják, hogy minél több vezetőfülkés buszt, villamost küldjön forgalomba a cég, mert ezekben némileg el lehet különíteni a tömegtől a sofőröket.

Mivel a koronavírus terjedése miatt egyre aggasztóbb hírek érkeznek, az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) és a Közlekedési Alkalmazottak Polgári Szakszervezete közös levélben kérte fel a BKV vezérigazgatóját, Bolla Tibort, hogy a legszigorúbb óvintézkedések bevezetésével próbálja megvédeni a fertőzéstől a járművezetőket – közölte Naszályi Gábor. Az EKSZ elnöke szerint ebben a helyzetben a védekezésre, a megelőzésre kell helyezni a hangsúlyt, ami egyébként nemcsak feladata, hanem kötelessége is a munkáltatónak.

Az ügyben a két aláíró szakszervezet hivatalosan is konzultációt kezdeményezett. A majdani egyeztetésen a szakszervezetek azt is tudni akarják, van-e a cégvezetésnek vagy a tulajdonosnak – a fővárosi önkormányzatnak – karantén idejére szóló részletes forgatókönyve. Tudják-e az illetékesek például azt, hogy miből fognak megélni azok a sofőrök, akik egy esetleges zárlat elrendelése miatt hetekre kiesnek a munkából?

A dolgozók tisztán akarnak látni: karantén idejére táppénzt vagy teljes bért kapnak, s mi lesz a havi keresetük jelentős részét kitevő pótlékokkal. Naszályi attól tart, hogy a BKV-nak nincs ilyen helyzetre való intézkedési terve.

Az érdekvédők álláspontja szerint a cégnek a biztonságos munkakörülmények megteremtése érdekében megfelelő védő-, fertőtlenítő és különféle higiénés eszközöket kell biztosítania a munkavállalók számára. A szakszervezetek javasolják a járművek folyamatos, megfelelő fertőtlenítését úgy, ahogyan azt a MÁV-nál is teszik a szerelvényekkel.

Naszályi szerint a biztonság érdekében el kell halasztani a nem létfontosságú, nagy létszámú oktatásokat, s fel kell függeszteni a járműveken való jegyértékesítést. Utóbbit azért, hogy csökkentsék a közvetlen érintkezést a sofőr és utasok ezrei között.

Az EKSZ ezúttal is „visszasírja” a BKK kezdeményezésére megszüntetett sofőrfülkéket, amelyeknek most, járvány idején különösen fontos szerepük lenne, hiszen elkülönítené a járművezetőket az utasoktól. Az egyeztetést szorgalmazó két szakszervezet elvárja, hogy a járvány lefújásáig a cég elsősorban olyan járműveket küldjön forgalomba, amelyekben van fülke. 

Az EKSZ olyan munkabizottság felállítását is kezdeményezi, amely nemcsak összehangolja a szükséges tennivalókat, hanem ellenőrzi is azok teljesítését, s azt is, hogy a munkavállalók megkapják-e a szükséges írásos tájékoztatókat egyebek között arról, mit kell tenni karantén meghirdetése esetén, valamint azt is, hogy milyen illetményt kapnak erre az időre a munkából kivont dolgozók – magyarázza Naszályi.

A szakszervezetek arra is kíváncsiak, hogy eddig milyen óvintézkedéseket tett a cégvezetés, s járvány idejére milyen további haváriaterve van. Az érdekvédők remélik, hamarosan egyeztethetnek a vezérigazgatóval az intézkedési terv részletei mellett arról is, hogy mennyi pénz jár majd egy esetleges karantén esetén a munkából kivont dolgozóknak.

(Fotó: 24.hu)

A bejegyzés trackback címe:

https://veledvagyunk.blog.hu/api/trackback/id/tr4715501272

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GáborGábor 2020.03.04. 08:24:36

A patikusokat ki védi meg a vírusoktól? Minden járvány idején felülreprezentált a betegek körében a gyógyszertári dolgozók köre.

A karantén idejére vonatkozóan az MT tök egyértelműen fogalmaz, az nem fizetett, igazolt távollét. Miért lenne ez más a sofőrök esetében, mint a többi 4 millió magyar dolgozó esetében?

Amúgy meg nemrég volt hír, hogy egy sofőr infarktust kapott a vezetőfülkében és alig tudták kiszabadítani. Ha bunkert csinálnak a vezetőfülkéből, akkor ott hal meg hasonló esetben a sofőr.

DAnna 2020.03.04. 10:47:12

Ugyanez igaz a háziorvosokra, akik elvileg feladatul kapták, hogy ha koronavírus gyanús beteg betelefonál nekik, akkor ki kell menniük megvizsgálni. Igen, és utána mi lesz? Ki fog helyette a körzetben dolgozni, ha már megvizsgált egy beteget? Vagy menjen vissza rendelni, és esetlegesen fertőzzön ő is tovább?

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2020.03.04. 11:42:07

@DAnna: a haziorvos gondosan vedekezik a fertozes ellen, ha gyanus beteghez megy. ovja a szemet, szajat es mas testnyilasait a cseppek ellen, kezen kesztyut visel, egyeb szabadon levo testfeluletet fertotleniti a latogatas utan. legalabbis feltetelezem, hogy egy random haziorvosnak van ennyi esze.

DAnna 2020.03.04. 12:27:49

@droid_: Feltéve, hogy ez elég (nem tudjuk hogyan fertőz a vírus), és van is elegendő védőfelszerelése, neki ezt ki téríti meg? Merthogy ez ugye állami feladat lenne a járvány ellen való védekezés. Ez nem csak ész kérdése. Nyilván nem tud teljes védőfelszerelésbe öltözni. Alapvetően az látszik, hogy a kormány nem akar ezzel a kérdéssel foglalkozni, nem csak a buszvezetők szintjén.

Almandin 2020.03.04. 12:52:03

Sok járművön a szellőztetésre is figyelni kellene! Az utastérben gyakran poshadt levegő van és nyithatatlan ablakok! Ez nemcsak a BKV-ra igaz. Ahol nyithatóak az ablakok, párat ilyen járványos időkben mindig nyitva kellene tartani, aki fázik, öltözzön fel jobban, de az elhasznált, fülledt levegőben minden vírus jobban terjed. Én, ha tehetem, mindig ablakot nyitok és zsúfolt járművön az ablak közelébe tolom az arcomat, hogy lehetőleg friss levegőt szívjak be. A gond azokkal a járművekkel van, amelyek nem rendelkeznek nyitható ablakkal. Ott a légkondi folyton megy, de az sokszor nem elég.
A sofőrökkel együttérzek, náluk nagyobb a veszély a fertőződésre, mert egész nap tömegben kénytelenek lenni.

Ide mit kell írni? 2020.03.04. 12:58:31

A BKV állami (fővárosi ) cég , ott lehet állami /fővárosi segítséget adni . Mondjuk fizetéselőleg 2 hónapra . De mi lesz a kis magáncégek dolgozóival , vagy az egyszerüsített foglalkoztatásban dolgozókkal ?

Ahol nincs megtakarítás a családban azokkal mi lesz ?
Vagy biztosít a karanténban az állam ellátást / étkezést ? Sorba kell állni érte valahol...?
Van állami élelmiszerraktár ilyen esetre ( Concordia eladva..)

Ha a katonák / rendőrök a határt védik ,ki tartja fenn a karantént ?

De egészségügy ? 800 ágy de ez hogy oszlik el ? A beteget viszik az ágyhoz , vagy az ágyat orvosostol az adott településre , karanténba ?
A 800 ágy 800 lélegeztetőt is jelent ? A lélegeztetőkön jelenleg is van beteg vagy bármikor felhasználhatóak , ha beüt a járvány ?

Egy csomó kérdés amire nincs válasz .....

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2020.03.04. 14:42:15

@DAnna: te fogod neki megteriteni, ha fizetsz adot es eu jarulekot, meg mi, a tobbiek. ki mas?
cseppfertozes utjan terjed. ez targyak utjan is megvalosulhat, ha valaki a beteg cuccait osszefogdozza, aztan szemehez, szajahoz nyulkal a mosatlan mancsaval. ez ellen kell vedekeznie a hazhoz kiszallo haziorvosnak.