Úgy tűnik, folytatódik a kedvezőtlen tendencia, s az idén tovább nőhet a munkabalesetek száma. Halálos áldozatból máris sokkal több van, bár kevesebb a súlyos sérült. A helyzet ötödik éve romlik, miközben a munkavédelmi ellenőrzés rendszerét folyamatosan átalakítják, s a hatóság egyre kevésbé képes eleget tenni a feladatának. A Magyar Szakszervezeti Szövetség nem érti, az állam miért vonul ki egyre inkább erről a területről.

Az idén is tovább nőhet a munkabalesetek száma, s több lehet a halálos áldozat is – legalábbis erre figyelmeztet a Nemzetgazdasági Minisztérium által készített tájékoztató anyag. Az első negyedévről a közelmúltban nyilvánosságra hozott elemzés szerint a tavalyi 16-tal szemben 22-en vesztették életüket, miközben tény, hogy kevesebb súlyos kimenetelű baleset történt.

A munkabalesetek száma az utóbbi néhány esztendőben különben folyamatosan emelkedik: 2012-ben 17488, 2013-ban 17361, 2014-ben 19787, 2015-ben 21165 esetet jelentettek. Tavaly pedig már 23027 rendkívüli esemény történt, s a növekedés üteme egyértelműen nagyobb, mint a foglalkoztatás bővülése: míg 2015-ben ezerből öt, a múlt esztendőben már csaknem hat munkavállaló szenvedett balesetet.

Különben 1990-től 2011-ig a KSH adatai szerint lényegesen javult a munkabiztonság, mert a balesetek száma csaknem kilencvenezerről alig több mint 17 ezerre csökkent. Azt persze biztosan nem tudni, hogy ez a tényleges helyzetet türközi-e, mert elvileg nem kizárt, hogy a kisebb baleseteket a dolgozók inkább nem is jelzik, mert féltik a munkahelyüket. Ugyanakkor a hatályos szabályozás szerint a legfeljebb három munkanapnyi keresőképtelenséget okozó balesetet a munkáltatónak nem is kell bejelentenie a munkavédelmi hatósághoz.

Ami pedig az idei adatokat illeti, az első negyedévben 4646 munkabaleset történt, alig pártized százalékkal több, mint a tavalyi esztendő azonos időszakában. A súlyos kimenetelű balesetek számát tekintve pedig kifejezetten jó a helyzet: a csökkenés meghaladja a hét százalékot.

Az első negyedévben majdnem harmadával több tehát a halott, viszont kevesebb a súlyos sérült. Csakhogy ez utóbbi kategóriába összességében 16 eset sem tartozik. Egyébként súlyos a baleset például akkor – a sérült halála mellet –, ha valaki életveszélyes sérülést szenvedett, megbénult, ha elvesztette legalább egy hüvelykujját, illetve a kéz vagy a láb több ujja nagyobb részét, valamint ha súlyos látás- vagy halláskárosodást szenvedett. Ők idén kevesebben voltak, mint a halottak.

Mellesleg a statisztika azért is érdekes, mert az év első három hónapjában volt 44 olyan csonkulásos eset is, ami nem súlyos. Ha valaki ugyanis csupán egyetlen ujjpercét veszíti el a munkavégzés során, az már nem így minősül. Nyilván érdemes lenne az érintetteket is megkérdezni erről.

Ilyen „nem súlyos” baleset különben évente kétszáz körüli alkalommal fordul elő. Több ujját vagy esetleg valamely végtagját viszont jóval kevesebb dolgozó veszíti el, mint amennyien meghalnak: az év első három hónapjában volt 22 halálos áldozat, s mindössze hat súlyos csonkulásos sérült, s történt még tíz egyéb súlyos munkabaleset. És ráment a munkavégzésre még 44 ujjperc. Meg jó sok fájdalom, kellemetlenség, s nyilván több tízezer táppénzes nap.

A többi 4600 ügy pedig szerencsére a „csupán” három munkanapnál hosszabb ideig tartó keresőképtelenséget okozó baleseteket tartalmazza. Szóval az esetek döntő többsége, legalább 97-98 százaléka biztosan nem jár semmilyen maradandó egészségkárosodással. A korábbi adatok alapján pedig a balesetek nagyjából kétharmadánál a táppénzen töltött idő nem haladja meg az egy hónapot, de a leggyakoribb az egy-két hét betegállomány.

A legtöbb munkabaleset – a mintegy 4600-ból nagyjából 1800 – az első negyedévben a gépiparban és a feldolgozóiparban történt. A szállítás, raktározás, posta és távközlés területén valamivel több mint hatszáz esetet regisztráltak, s a sorban nem egészen ötszázzal az igazgatás és az oktatás következik. Meglepőnek tűnik, de az építőiparban és a mezőgazdaságban alig 140-150 baleset következett be. Ezeknél még az egészségügy is veszélyesebbnek tűnik, ahol csaknem 350-en szenvedtek a munkavégzéssel kapcsolatban kisebb-nagyobb sérülést.

A halálos áldozatok közül heten a szállításban dolgoztak, öten a mezőgazdaságban, négyen-négyen a feldolgozó-, illetve építőiparban, egy fő pedig a vendéglátásban. A csonkulásos sérülések zöme a feldolgozó- és a gépiparhoz köthető, de az igazgatás és oktatási szektorban is volt hat ilyen eset – vélhetően a létesítményeket üzemeltető személyzet körében.

A legbiztonságosabb pedig a pénzügyi terület: összesen 28 balesetet regisztráltak, s ezek egyike sem minősült súlyosnak. Valószínű, hogy zömében megcsúszásból, elesésből eredő, illetve a munkába járással összefüggő sérülésekről lehet szó.

A helyzet tehát összességében – a 2012 előtti időszakkal összevetve – semmiképpen nem tragikus, mindazonáltal aggodalomra ad okok, hogy az utóbbi időszakban a kedvező tendencia megfordult. A Magyar Szakszervezeti Szövetség ezért sem érti, miért van szükség a munkavédelmi hatóság folyamatos átszervezésére. Az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőséget 2012-ben megszüntették, s összevonták a Nemzeti Munkaügyi Hivatallalal, de 2015-ben ezt is felszámolták, és a szakmai irányítás a Nemzetgazdasági Minisztérium feladata lett.

Az érdemi ellenőrzési tevékenységet ugyanakkor a megyeszékhely szerinti járási kormányhivatalok végzik, ahol ez csak egy a több tucatnyi hatáskör közül. Ráadásul az átszervezések során a munkaügyi-munkavédelmi ellenőrzésre szakosodott tisztviselők létszáma is jelentősen csökkent.

Különben az idei első negyedévben a több mint 4600 munkabaleset kapcsán mindössze 670 intézkedés történt. A hiányosságok megszüntetésére 126 munkáltatót szólítottak fel, 220 esetben figyelemfelhívással éltek, míg bírságot mindössze 36 alkalommal vetettek ki 24 millió forint összegben. Ez átlagosan csak valamivel több mint hatszázezer forint. Na, ez aztán a visszatartó hatású szankció. Nem kevésbé érdekes, hogy a hatósági intézkedésekről szóló statisztika szerint hét balesetből hatszor csak a munkavállaló volt a hibás.

(Fotó: nepszava.hu)