Kétségtelen, hogy a reálkeresetek Magyarországon mintegy tíz százalékkal nőttek tavaly, de Angliában az éves átlagfizetés átszámítva közelít a tízmillió forinthoz, ami háromszor annyi, mint nálunk. Egyelőre még cserélnénk velük.

A brit szakszervezeti szövetség (TUC) szerint 2018-ban Magyarország áll majd a fejlett ipari gazdaságok alkotta Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) reálbér-növekedési ranglistájának élén, a sereghajtó ugyanakkor Nagy-Britannia lesz. A TUC napokban Londonban ismertetett tanulmánya szerint Magyarországon jövőre 4,9 százalékos reálbér-növekedés várható; ez a leggyorsabb ütem lenne az egész OECD-csoportban. A szakszervezeti szövetség előrejelzése szerint az átlagos brit alkalmazotti reálbér ugyanakkor az idén 0,7 százalékkal visszaesik, és ezzel Nagy-Britannia az OECD-mezőny utolsó helyére kerül.

Frances O'Grady, a TUC főtitkára az előrejelzéshez fűzött újévi üzenetében hangsúlyozta, hogy a brit alkalmazotti reálbérek az idén is estek, és még mindig alacsonyabbak a 2008-ban kezdődött globális pénzügyi válság előtti szintnél. O'Grady szerint „2018 még komorabbnak ígérkezik: úgy tűnik, hogy jövőre az összes fejlett gazdaság közül Nagy-Britanniában csökkennek a legnagyobb mértékben a reálbérek”.

A szakszervezeti szövetség hosszú távú prognózisa szerint az átlagos brit alkalmazotti reálbér 2025-ig nem is éri el a pénzügyi válság előtti szintet, vagyis várhatóan 17 évig tart majd a kilábalás a válság következményeiből – legalábbis a reálbér növekedése szempontból. Ráadásul a brit alkalmazottak tíz százalékának munkavállalói helyzete ráadásul bizonytalan, ez az alkalmazotti réteg nem tudja, hogy hány órát kell a következő héten dolgoznia, és azt sem, hogy ezért mennyi fizetést kap.

Ha már a britek ránk irigykednek , akkor néhány tényszerű adatot érdemes összehasonlítani. Megnézhetjük például a minimálbérek alakulását. Magyarországon a minimálbér nem egészen bruttó 500 euró, amivel megelőzzük Bulgáriát, Romániát, Litvánián, Lettországot és Csehországot. Ugyanez az összeg az angoloknál 1300, a németeknél 1500, a belgáknál 1600, Luxemburgban pedig 2000 euró.

Valamivel kisebb a szakadék, ha a minimálbéreket vásárlóerő-paritáson vetjük össze. Ilyen összehasonlításban a legkisebb fizetés nálunk majdnem 750 vásárlóerő-egységet ér, de a szlovén ezret, míg a brit több mint 1200-at. Vagyis nálunk az angol minimálbér 38 százalékát keresheti a melós, de vásárlóerő-paritáson a hazai minimálbér a brit 62 százalékát éri. Vagyis a magyar harmadával kevesebb terméket és szolgáltatást tud megvásárolni, mint angol kollegája. Ez talán nem is olyan nagy különbség. Vagy mégis?

Érdemes ugyanakkor vizsgálni a keresetek alakulását is. Az Eurostat egy összeállításából kiderül, hogy 2014-ben mennyi volt a bruttó medián órabér az uniós tagállamokban (a medián itt némi egyszerűsítéssel azt jelenti, hogy a foglalkoztatottak fele ennél kevesebbet, a másik fele pedig többet keres). Ez az átlag Dániában 25 és fél, Írországban húsz, Angliában 14 és fél euró volt, s az uniós átlag 13 euró körül alakult.

Nálunk viszont az átlagos órabér csak kicsivel volt több három eurónál, brit munkások, tessék tehát irigykedni. Igaz, a helyzetet valamennyire árnyalja, hogy vásárlóerő-paritáson számolva megint kiderül: a dánok átlagosan nem nyolcszor, hanem csak háromszor annyit keresnek, mint a magyar munkavállalók. Az angolokkal összehasonlítva pedig a különbség nem sokkal haladja meg a kétszerest. De ez sem annyira elhanyagolható, hiszen egy átlagos brit melós több mint dupláját költheti el a piacon annak, mint amit a magyar társa, ami azért már érzékelhető.

És ehhez még érdemes hozzátenni azt is, hogy a legalacsonyabb jövedelmeket sújtó elvonások aránya Magyarországon közel van az ötven százalékhoz, míg az uniós átlag 38, Angliában 26 százalék. Szóval az alacsony bérek esetében nálunk igen jelentős az adóteher, tehát a viszonylag szerényebb fizetésekből még kevesebb kerül a dolgozók bankszámlájára. Ez a bruttó béreken alapuló vásárlóerő-paritás számításának eredményét is igen jelentősen torzíthatja, így a nettó fizetésekben mutatkozó elmaradás még nagyobb lehet.

S hogy tovább borzoljuk a kedélyeket: tavaly az átlagfizetés Angliában – túlóra, cafetéria és egyéb juttatások nélkül – több mint 27 ezer font volt, ami átszámítva majdnem kilenc és fél millió forint. Ha ezt a vásárlóerő-paritással korrigáljuk, még mindig öt és fél milliónál tartunk. A KSH adatai szerint itthon a bruttó átlag havi nem egészen háromszázezer forint volt, ami éves szinten olyan három és fél millió.

De azért vannak még érdekes számok. Angliában egy orvos átlagosan 24 millió forintnak megfelelő fontot keres egy évben, de egy rendőr fizetése is 13 millió, s az általános iskolai tanárok átlaga is tízmillió körül van, s kilencmilliót keres egy börtönőr. Ezekkel az adatokkal persze érdemes csínján bánni, mert a megélhetési költségekben lényeges különbségek mutatkoznak, s az adózási szabályok is mások. Ami viszont biztos: a magyar munkavállalók zöme még szívesen elcserélné az életszínvonalát egy brit alkalmazottéval.

(Fotó: 24.hu)