Veled vagyunk

Az egykulcsos adórendszer átalakítását szeretné a szakszervezet 

2018. október 09. - Magyar Szakszervezet

media_n.jpgA mediánbér 2016 májusában körülbelül 194 ezer forint volt, 2018-ban pedig 242 ezer forintra tehető, ugyanakkor a KSH számításai szerint 2016 májusában 262 ezer forint, 2018 májusában pedig 327 és fél ezer forint volt az átlagbér. A munkavállalók jelentős része ezért érzi úgy, hogy a statisztikai adatokkal valami baj van.

A Policy Agenda mérése szerint Magyarországon a munkavállalók kétharmadának a bére nem éri el az átlagbért, ami a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közlése szerint 2018. májusában bruttó 327 486 forint volt, ezen a helyzeten pedig elsősorban az adórendszer átalakításával, a többkulcsos adórendszer bevezetésével lehet segíteni – mondta Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke hétfőn Budapesten. A tisztes munka világnapja alkalmából a MASZSZ által szervezett konferencián hozzátette, a szakszervezet azt javasolja, hogy a személyi jövedelemadó – a jelenlegi 15 százalékos szintről – jelentősen csökkenjen azoknál a munkavállalóknál, akik minimálbérért, illetve garantált bérminimumért dolgoznak.

Kiss Ambrus politológus, a Policy Agenda vezető elemzője elmondta, hogy számításaik szerint száz munkavállalóból 69 keresete nem éri el az átlagbért. A Policy Agenda meghatározta a magyar dolgozók bérének a mediánját is 2016-ra és 2018-ra, a számításhoz a MASZSZ kikérte a Pénzügyminisztériumból a tárca által évente májusban készített egyéni bér- és kereset statisztika 2016-os adatait, és emellett felhasználták a Központi Statisztikai Hivatal 2017-es keresetvizsgálatának eredményeit.

Mindezekből a Policy Agenda becslések útján megállapította, hogy a mediánbér 2016 májusában körülbelül 194 ezer forint volt, 2018-ban pedig 242 ezer forintra tehető, ugyanakkor a KSH számításai szerint 2016 májusában 262 136 forint, 2018 májusában pedig 327 486 forint volt az átlagbér. (A bérek mediánértékének kiszámításához a kereseteket sorba rendezik: a középen lévő medián összegnél a dolgozók fele kevesebbet, a másik fele többet keres.)

Kiss Ambrus kiemelte, minél nagyobb a mediánbér és az átlagbér közti különbség, annál nagyobb a béregyenlőtlenség. A probléma megszüntetéséhez egyebek mellett át kell alakítani az egykulcsos adórendszert – mondta, és át kell alakítani a félperifériás gazdasági modellt, amelyre Magyarország épül.

Kifejtette, nem arra kell törekedni, hogy autógyártók érkezzenek az országba, hanem arra, hogy a kutatás-fejlesztési gazdasági ág erősödjék.

Kordás László megjegyezte, kedden ülésezik a Versenyszféra és a Kormány Konzultációs Fóruma (VKF), ahol a 2016-ban aláírt hosszabb távú bérmegállapodás 2018-ra gyakorolt gazdasági hatásairól tárgyalnak. Ezen felül szóba kerül még a jövő évi béremelés is.

Kordás László elmondta, hogy a MASZSZ az ülésen arra törekszik majd, hogy a szociális partnerek és a kormányzati oldal egyaránt ugyanazokból az adatokból, a PM évente elkészített bér- és kereseti statisztikájából dolgozzanak a 2019-es bérek megállapításánál.

Megjegyezte, a Policy Agenda azért tudott csak a 2016-os a tárca által készített statisztikából dolgozni, mert a PM 2017-ben ezt nem készítette el. Ugyanakkor elmondta, hogy a PM arról tájékoztatta a szakszervezetet, hogy 2018. novemberéig pótolni fogja a hiányosságot. (MTI)

A bejegyzés trackback címe:

https://veledvagyunk.blog.hu/api/trackback/id/tr8914291905

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.10.09. 16:10:23

A béregyenlőtlenség úgy kezelni, hogy többet elvesszünk a többet keresőktől?

Éhesló 2018.10.11. 16:45:07

Szerencsére esélyük sincs rá se nekik, se a többi osztogató/fosztogató gazembernek.
süti beállítások módosítása