Nincs azzal semmi baj az Alkotmánybíróság szerint, hogy a közfoglalkoztatottakat mindössze húsz nap szabadság illeti meg évente, miközben a „rendes” munkavállalóknak életkoruktól függően pótszabadság is jár, ami egy 25 esztendős dolgozó esetében plusz egy, de 45 év felett már tíz nap.
Valaki még 2012-ben fordult az Alkotmánybírósághoz (AB), mert szerinte alaptörvény-ellenes, hogy a munka törvénykönyvének (Mt.) a szabadság megállapítására vonatkozó szabályai a közmunkásokra nem érvényesek. Az akkor hatályos közfoglalkoztatási törvény szerint ráadásul a szabadság kiadásának időpontját a foglalkoztató maga határozhatta meg, s az érintetteknek ebbe semmilyen beleszólásuk nem volt. Ez utóbbi rendelkezést 2015-ben törölték, így azóta az Mt. általános szabályai szerint kell kiadni a közmunkásnak is a szabadságot.
Ami azonban változatlanul húsz nap, ezért az alkotmányjogi panasz részben továbbra is aktuális maradt. A testület azonban nem kapkodta el a dolgot, mert bő öt évre volt szüksége arra, hogy pontot tegyen az ügy végére. A beadványozó persze különösebben nem örülhet a karácsonyi ünnepek előtt nem sokkal kihirdetett határozatnak, mert az AB kimondta: aki közmunkás, érje be a húsz nappal.
Az Mt. szerint minden munkavállalónak húsz nap alapszabadság, valamint a huszonötödik életévétől egy, a huszonnyolcadik életévétől kettő, a harmincegyedik életévétől három, a harmincharmadik életévétől négy, a harmincötödik életévétől öt, a harminchetedik életévétől hat, a harminckilencedik életévétől hét, a negyvenegyedik életévétől nyolc, a negyvenharmadik életévétől kilenc, a negyvenötödik életévétől tíz munkanap pótszabadság jár.
A testület tehát elutasította a közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról szóló törvény egyes rendelkezéseinek alaptörvény-ellenességének megállapítására, valamint alkalmazásának általános kizárására irányuló indítványt. Miközben azt nem vitatták, hogy az alaptörvény a munkavállaló alapjogaként rögzíti a napi pihenőidőhöz, a tartós pihenését szolgáló heti pihenőidőhöz, valamint az éves fizetett szabadsághoz való jogát.
Mindez pedig a közfoglalkoztatottak esetében is valóban érvényesül, hiszen a napi munka végeztével hazamehetnek, szombat-vasárnap általában nem kell dolgozniuk, s van rendes évi szabadságuk is, amelyből az általános szabályok szerint hét nappal maguk rendelkeznek. A közmunkások esetében a 2015-ös törvénymódosítás egyébként éppen annyit jelentett, hogy azóta erről a hét napról ők is dönthetnek.
Közbevetőleg érdemes megjegyezni, hogy az Mt. szabadságra vonatkozó szabályai enyhén szólva is munkáltatóbarátnak tekinthetők. Vagyis: a foglalkoztató évente hét nap szabadságot legfeljebb két részletben a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban köteles kiadni. A többi szabadságot úgy kell kiadni, hogy a munkavállaló naptári évenként egy alkalommal, legalább tizennégy egybefüggő napra mentesüljön a munkavégzési kötelezettsége alól. A szabadság kiadásának időpontját a munkavállalóval legkésőbb a szabadság kezdete előtt tizenöt nappal közölni kell, s ha betartják a tizenöt napot, a dolgozó akkor maradhat otthon, amikor a főnöke akarja. Tessék így megtervezni egy nyári nyaralást!
Az AB egyébként a húsz nap kapcsán azzal érvelt, hogy az pontosan annyi, mint az Mt.-ben rögzített alapszabadság, így a közmunkások hátrányos megkülönböztetéséről nyilván szó sem lehet. Hivatkoztak ugyanakkor egy uniós irányelvre, amely legalább négy hétben határozza meg az éves fizetett szabadság minimális időtartamát. Hát, ebből a szempontból is rendben van a dolog, hiszen a húsz nap szabadság éppen négy teljes hetet jelent.
Az alkotmánybírák szerint tehát nincs azzal semmi gond, hogy egy 45 éves „rendes” munkavállalónak harminc, az ugyanolyan életkorú közmunkásnak meg csak húsz nap jár. Miután az alapszabadság mindkét foglalkoztatotti körben ugyanannyi, tehát húsz nap, a vizsgált rendelkezés nem sérti az alaptörvényt – magyarázták a bizonyítványt a bírák. Bizonyára igazuk van…
Mindezzel összefüggésben az is felvetődhet, hogy mi van a minimálbérrel? Mert ott is tetten érhető a hátrányos megkülönböztetés. A minimálbér idén bruttó 127 500 forint, de ugyanez a közmunkások esetében már csak 81 530 forint. A szakmunkások esetében alkalmazandó garantált bérminimum esetében még durvább a különbség: a 161 000 forinttal áll szemben a 106 555 forint. Igaz, az AB-nek erre a felvetésre egy korábbi döntés alapján megvan a válasza, mert a közfoglalkoztatás atipikus munkaviszonynak minősül, amely funkcióját tekintve a szociális rendszerhez kapcsolódik.
(Fotó: nepszava.hu)
