Félő, hogy a diákok a nemzeti alaptanterv módosítása után a biológia, a kémia és a fizika helyett bevezetendő természettudományok tantárgy oktatása során nem szereznek kellő ismereteket ahhoz, hogy később valamilyen szakirányú képzésben vegyenek részt. Ennek az lehet a következménye, hogy például a vegyipari vagy mezőgazdasági szakképzés során az oktatást az alapoktól kell elkezdeni, ami felesleges többletterhet ró a tanárokra és a diákokra egyaránt.
Egy fiatal munkavállaló vagy még tanuló a szakszervezetekről szóló kérdésre leggyakrabban azzal válaszolt: „miért, van még ilyen?” Pedig a dolgozók csaknem tíz százaléka szakszervezeti tag, de a 35 év alatti korosztályt egyre nehezebben érik el az érdekvédelmi szervezetek.
Futótűzként terjed a BKV-nál egy spontán mozgalom: a járművezetők azokat a felháborítóan méltatlan állapotokat fényképezik le, amelyek között a rövid pihenőjüket kénytelenek tölteni. Könnyíthetnek magukon és étkezhetnek is – ha lenne hozzá gusztusuk. A Fotózz! mozgalom felhívására érkező képek döbbenetes körülményekről árulkodnak.
A közszférában először a feladatok áttekintésére lenne szükség, s az esetleges leépítésekről csak utána lehetne beszélni a Magyar Szakszervezeti Szövetség álláspontja szerint. Ráadásul a létszámcsökkentést egyeztetés nélkül, a sajtón keresztül jelentette be a kormány, ami teljességgel elfogadhatatlan.
Áder János hivatala most arról tájékoztatta a Magyar Szakszervezeti Szövetséget, hogy az államfő az adótörvények módosításáról szóló törvénycsomagot „valamennyi szempontot mérlegelve” írta alá. Tehát nem vette figyelembe, hogy a cafetéria szabályainak változása miatt kétmillió munkavállaló érdeke sérül.

A parlament múlt pénteken elfogadta az adótörvények módosításáról szóló, a cafetéria rendszerét is érintő, legalább kétmillió munkavállaló számára kedvezőtlen törvényjavaslatot. A Magyar Szakszervezeti Szövetség ezzel kapcsolatban nyílt levelében arra kéri Áder János köztársasági elnököt, hogy azt az alaptörvényben biztosított jogkörével élve küldje vissza megfontolásra az Országgyűlésnek.
Erre senki nem számított: elszabadult a pokol a Nagykörúton a villamospálya átépítése miatt. A buszoknak félig az úttesten alvó részeg emberek, a buszsáv határára telepített éttermi teraszok és az úthibák között kell szlalomozniuk, miközben a szabálytalanul biciklizők és a tilosban parkoló autók, turistabuszok, áruszállítók okozta vészhelyzeteket is ki kell védeniük – hívja fel a figyelmet közleményében a BKV-nál működő Egységes Közlekedési Szakszervezet.